Pécsi Arcok - Keresztény Béla, a mérnök-zenész mindenes

2009. november 07. szombat 19:35

Pécsi Arcok - Keresztény Béla, a mérnök-zenész mindenes

- Mérnökből lett "szélkiáltó", vagy éppen fordítva? Hogy is van ez?
- Párhuzamos a két dolog:1976 óta dolgozom mérnökként, de már a műszaki főiskolán a Marcipán nevű zenekarban játszottam, ami a suli befejezése után feloszlott. Nem vagyok alapító tagja a Szélkiáltónak. Az együttesbe úgy kerültem, hogy annak idején az akkor már hét éve zenélő Szélkiáltó magyar-ének szakos tajgai közül többen is - az egyetem elvégzése után és a katonaságot követően - elkerültek Pécsről; Lakner Tamás pedig megkeresett azzal, hogy volna-e kedvem néhány gyermekműsorban részt venni. Igent mondtam - ez 1981-ben történt. Rövid távra terveztem, végül huszonnyolc év lett belőle. Gyermekkoromban zongorázni tanultam, a Szélkiáltóban általában ütőshangszereken játszom, de gitározom és furulyázom is, mindenes vagyok a zenekarban. Családomban mindenki zenél. Főleg népzenét játszanak: népes a família, hiszen négyen voltunk testvérek, tizenkét gyermekünk van. S ha összejövünk harmincan, akkor muzsikálunk.

- Gyermekei melyik utat követték?
- A fiam színésznek készül a Kaposvári Egyetemen, illetve a Csiky Gergely Színházban lép fel, a lányom pedig média-kommunikációt tanul a KE Művészeti Karán. Természetesen ők is tudnak zenélni, ahogyan édesapám is sokszor játszott otthon a zongorán. Ő is mérnök volt, egyetemen tanított. Konzervatív családban nőttem fel, így a legsötétebb Rákosi-korszakban is fenntartották szüleim a polgári értékrendet. A srácot le akartam beszélni a színészetről, hiszen ez egy nagyon nehéz foglalkozás, de aztán Alföldi Róbert Bárka osztályába került, ő pedig azt mondja, helye van ezen a pályán.

- A kettő, azaz a mérnöki gondolkodásmód és a zene hogyan hat egymásra?
- Észrevettem, hogy amikor zenét szerzek, nem valami elszabadult lírai dolog kerül ki a kezeim közül, hanem pontosan megszerkesztem, felépítem a dalt. És fordítva: ha nagyon sok gondom van a munka miatt, akkor a zene relaxál.

- 1981-ben gondolt volna arra, hogy a Szélkiáltó ennyire tartósan közönségkedvenc lesz?
- Először csak néhány fellépést terveztünk, de egyik előadás követte a másikat; sodródtunk tovább, egészen 1983-ig. Abban az évben nyertük a Ki Mit Tud?-ot, a döntőt - a határokon túli magyarokkal együtt - úgy tízmillióan láthatták, hiszen akkoriban csak egy televíziócsatorna létezett. Egy csapásra megváltoztak a dolgok, s egy esztendő leforgása alatt száznyolcvan fellépésünk volt. Mindezt munka mellett kellett megoldanunk, hiszen mindenkinek volt már munkahelye. Jó néhány évig ment is nagyon a szekér, később pedig, amikor lemezt készítettünk, újra nagy lett az érdeklődés. Az utóbbi években hatvan-nyolcvan koncertünk van egy-egy esztendőben. Úgy látom, hogy ismét mintha egyre többen szeretnének meghallgatni bennünket.

- Van igény tehát az igényes, tartalmas populáris zenére?
- Nehéz behatárolni azt a műfajt, amelyet játszunk, hiszen a komolyzenészeknek ez könnyű műfaj, popzenének viszont túl komoly. A zenekar mindenesetre úgy háromezer koncerten már túl van.

- Voltak olyan hullámvölgyek a zenekar életében, melyek akár az együttes végét is jelenthették volna?
- Válságok is voltak, és tagcserék is, de 1995 óta ugyanaz a négy ember muzsikál a Szélkiáltóban. A legnagyobb dilemma éppen a 83-as tehetségkutató verseny után adódott: költözzünk-e Pestre, vagy maradjunk Pécsett? A fiatalabbak mentek volna, az idősebbek, köztük én is, úgy gondoltuk, hogy inkább itt maradunk: volt már némi egzisztenciánk, s a munkahelyünket sem szerettük volna feladni. Annak ellenére, hogy csak egy pécsi születésű van köztünk - én mosonmagyaróvári vagyok, a főiskola után maradtam Pécsett -, az országban mindenütt a „pécsi" Szélkiáltóként ismernek bennünket. Ennek a városnak vagyunk a zenekara.

- Mi az ami megújulást hoz, lökést ad újra és újra?
- Már régóta nem próbálunk rendszeresen. Mindig egy-egy felkérésre, feladat elvégzésére készülünk: például, ha március tizenötödikén fellépünk, akkor néhány verssel mindig bővítjük a repertoárt. Az utolsó albumunk József Attila verseit dolgozta fel, ennek készítése során harminc év termése mellé még további József Attila-dalok is születtek. Két hónapot szántunk előzetesen rá. Immáron két esztendeje készül Márai-lemezünk is, hat számot felvettünk, de további nyolc-tíz is megvan már. Szokták mondani, hogy a legjobb múzsa a határidő.

- Mivel foglakozik, s mivel szeretne többet foglalkozni szabadidejében?
- A hobbim az internet, s talán hasztalan dolog, de napi két-három órát is eltöltök szörfözéssel a neten. Szoktam e-mailben vicces képeket, videókat is küldeni egy levelezőlista alapján. Az általában naponta postázott e-mailek címzettjei között vannak olyanok is, akiket nem is ismerek, ők néhány éve - ismerősökön keresztül - kéredzkedtek fel a listára. Sokan nem tartják helyesnek ezt, inkább egy nagy marhaságnak, de én nem bánom. Hogy még mivel foglalkoznék szívesen? Teljesen hétköznapi dolgokkal: családi házban lakom, tehát a kerten kellene most kicsit munkálkodnom, aztán lefesteni a fafelületeket.

B. M.