Kétszázezer családnak segíthet a tüzelőanyag-program
2019. július 16. kedd 14:41

Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra - mondta el a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Pogácsás Tibor közölte, a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhatnak. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához igényelhető.
A gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot - mondta az államtitkár.
Közölte, az idei évben minden eddiginél korábban írják ki a pályázatot. Az elektronikus beadás határideje augusztus 1. délután négy óra, a papír alapon történőé augusztus 2. A benyújtott pályázatokról legkésőbb augusztus 30-ig döntenek.
A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig szét kell osztaniuk a rászorulók között - mondta Pogácsás Tibor.
Kitért arra is, hogy a program 2011 óta sikeresen működik, a Belügyminisztérium egy keretet biztosít és az önkormányzatok a saját maguk által megalkotott rendelet alapján osztják szét a szociális tűzifát. Mindenki, aki pályázik, kap támogatást - mondta
Pogácsás Tibor, hozzátéve: "az alaptézis az, hogy a legkisebbek húsz köbméter igényig a teljes támogatást megkapják", és ha több az igény, mint a felosztható keret, akkor arányosítanak.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta, a szociális tűzifa mennyisége rendelkezésre áll, az állami erdőgazdálkodások száraz tűzifával állnak az önkormányzatok rendelkezésére.
Közölte, 2011-ben a szociális tűzifa mennyisége 42 ezer köbméter volt, a tavalyi és az idei szezonban már mintegy 226 ezer köbméter. A program 2011-es indulása óta körülbelül egymillió köbméter tűzifával látták el az önkormányzatokat, és eddig az állam 17 milliárd forintot fordított szociális tűzifa vásárlására.
Zambó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg állami erdőgazdaságoknál jó minőségű száraz tűzifát lehet vásárolni, a fűtési szezonban ugyanakkor már előfordulhat, hogy nedves a fa.
Kérdésre Pogácsás Tibor elmondta, a száraz tűzifa elérhetősége miatt írják ki ilyen korán a pályázatot.
A közreadott sajtóanyag szerint a támogatás kerete 2011 óta közel hatszorosára emelkedett.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...