A téli aszály pusztítja a mecseki erdők fáit
2012. január 10. kedd 15:47
Megsínylik a mecseki erdők az enyhe és száraz telet: a csemeték közül több nem ver gyökeret.
Az enyhe és csapadékban szegény tél nem tesz jót a facsemetéknek, az aszályos év azoknál a csemetéknél okozott kárt, amelyeket frissen ültettek, és még nem kapaszkodott meg a gyökerük - tudta meg az MTI Hohn Miklóstól, a Mecsekerdő Zrt. erdészeti igazgatójától.
Hohn Miklós kiemelte: 2010-ben jelentős volt a csapadék, a magyar talaj sajátossága pedig az, hogy sokáig tárolja a nedvességet, főleg a téli időszakban. Ezért is szerencsétlen, hogy az idei tél ilyen száraz. Erdészeti szempontból veszteség még, hogy ilyen időben a fákra kisebb évgyűrű rakódik, de ez ugyanúgy nem jelent komoly veszteséget a cégnek, mint a szárazság által érintett 1-2 hektárnyi csemeténél jelentkező probléma.
Az aszály akkor okozott volna jelentősebb károkat, ha a 2010-es év is szárazabb.
Hohn Miklós hozzátette, az enyhe tél miatt kevésbé fagynak el a kártevők lárvái a fákban és a talajban. Ez később még okozhat gondokat, jelentősebb mennyiségű kártevő populációk jelenhetnek meg. Azt, hogy az enyhe idő hatása pontosan hogyan jelentkezik majd, most még nem lehet megmondani.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Rossz hír az allergiásoknak:...