A pécsi felvonulás helyett a világhálón fesztiváloznak és buliznak a homoszexuálisok
2020. május 07. csütörtök 16:26

A Pécsre tervezett, sokakat megbotránkoztató homoszexuális felvonulást ugyan elhalasztották a szervezők, ám az online térben összegyűlnek egy háromnapos „fesztiválra". Olyan égetően fontos kérdéseket tárgyalnak meg, mint például a feminizmus jövője a koronavírus-járvány után vagy éppen az úgynevezett transz jogok. A virtuális rendezvényt demonstráció és buli zárja.
Több mint tízezren csatlakoztak aláírásukkal a peticiok.com oldalon indított akcióhoz, amelyet annak érdekében indítottak pécsi civilek, hogy ne provokálják a város polgárait a homoszexuálisok felvonulásával. A kezdeményezők szerint Pécsett békében élnek egymás mellett a kisebbségek, a rendezvény pedig az azonos neműek iránt vonzódó emberek túlnyomó többségét is bántja.
Márciusban aztán Kővári János önkormányzati képviselő, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke bejelentette: közmeghallgatást kezdeményeznek az ügyben, amelyhez megkezdték az aláírások gyűjtését. A politikus tiltakozását fejezte ki a rendezvény ellen.
A sokáig mélyen hallgató pécsi balliberális városvezetésnek is lépnie kellett, és megígérték, hogy közvélemény-kutatást rendelnek egy cégtől - ám azóta erről semmi hír.
A koronavírus-járvány miatt a homoszexuálisok rendezvényét szervező - Brüsszelben is irodát működtető - Diverse Youth Network bejelentette, elhalasztják a május 16-i pécsi homoszexuális felvonulást. E helyett a hónap közepén egy internetes „fesztivált" tartanak, amelynek során a liberális kánon kedvenc témái kerülnek terítékre. Két kivételt említhetünk, Trianont és a vallást, de ha valaki elolvassa a programajánlót, látható, hogy a békediktátum esetében szinte kizárólag a cigányság sorsára koncentrálnak, míg utóbbi témát a „kirekesztett" homoszexuálisok szemüvegén át vizsgálják majd.
Szemezgetve a programok között, a virtuális rendezvény első napján kerekasztal-beszélgetést tartanak az úgynevezett transz jogokról, ahol az ajánló alapján igyekeznek majd összemosni Magyarországot Kenyával és Ugandával. Ha valaki azon izgul, hogy mi lesz a feminizmus sorsa a koronavírus-járványt követően, már nem kell sokáig kétségek között vergődnie, május 15-én ugyanis ez a téma is szerepel a kínálatban. Az elhalasztott felvonulás napján online demonstrációval és bulival zárják a rendezvénysorozatot.
P. P. - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vadgázolás miatt félpályán halad a...
- Ezzel a csodás fotóval nyerte meg a...
- Továbbra is a Duna hullámsírjában...
- Negyven védett sírhely lesz a pécsi...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Újabb segítséggel élhetnek a baranyai...
- Védd meg a határt! Ütős dalban énekel...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Nyomor és gazdagság: ezt kínálták...
- Címvédőként készül Baranya...

