A Jobbik "nem asszisztált" Tiffán Zsolt megválasztásához
2012. január 13. péntek 12:05
Frissítve: 2012. január 13. péntek 16:09

A Baranya megyei önkormányzat pénteken tartott ülésén - ahogy az várható volt - a megyei közgyűlés elnökévé választották Tiffán Zsoltot, a Fidesz megyei szervezetének elnökét.
A testület tagjai közül a Jobbik képviselői nem vettek részt a döntéshozatalban, mert nem „kívántak asszisztálni a színjátékhoz".
A jobboldali politikusok távolmaradása és a szocialista frakció nemmel szavazása ellenére a képviselő-testület többségét adó FIDESZ-KDNP szövetség révén ezentúl Tiffán Zsolt tölti be a nemrég lemondott Horváth Zoltán helyét.
Az országgyűlési képviselőként is dolgozó Tiffán az elnökké választását követő sajtótájékoztatón azt mondta, egységes koncepció alapján képzeli el a megye területfejlesztését. Ehhez a közeljövőben létre kell hozni azt a területfejlesztési fórumot, amelyben Baranya nemcsak nagyobb, hanem kisebb városai, települései is képviseltethetik magukat.
Tiffán Zsolt tájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy januártól a megyei önkormányzatoknak az intézményfenntartás helyett a területfejlesztés és a területrendezés vált a legfontosabb feladatává. Megjegyezte, hogy Baranyában az ezzel kapcsolatos munka megkezdése az elnökválasztás miatt néhány hetet késik, de igyekeznek behozni a lemaradást.
Tiffán ideje alatt megalakul a megyei területfejlesztési tanács, amelybe a megyei jogú város és a megyei közgyűlés delegál tagokat. Átveszik a regionális területfejlesztési tanács szerepkörét, feladatait, és felülvizsgálják a területfejlesztéssel kapcsolatos hatályos szerződéseket.
Tiffán szólt a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva-programról. A projekt a fenntartható vidékfejlesztés mintegy negyven települést érintő hazai mintaprogramja. Ennek keretében huszonötmilliárd forintból, főként pályázati forrásból egy úgynevezett vízkormányzási rendszer kialakításával szeretnék a százötven évvel ezelőtt szabályozott Dráva környezetét az eredeti állapotába visszaállítani.
A Dráva-meder által határolt Ős-Dráva térségében revitalizálják a holtágakat, tavakat, vizes élőhelyeket, amelyek közelében az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar fellendülését várják.
A közgyűlési örömének adott hangot, hogy a kivitelezés tavaly decemberben megkezdődhetett, és reményét fejezte ki, hogy a munkának egy évtizeden belül "csodálatos eredményei" lesznek.
Képünkön Tiffán Zsolt, a közgyűlés frissen kinevezett elnöke.
Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- A koronavírus-fertőzések számának...