400 millió a középkori egyetemre

2011. február 19. szombat 19:57

400 millió a középkori egyetemre
Majdnem három évvel ezelőtt hangzott el egy sajtótájékoztatón, hogy 2010-től látogatható lesz Pécsett az első magyar egyetem maradványa és a kiállítótérré alakított épületben a gótikus szoborlelet. Azóta azonban nem történt érdemi előrelépés, ám dr. Font Márta, a Középkori Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke a továbbiakat illetően bizakodó.

A pécsi önkormányzat 1993. szeptember 1-jén hozta létre azt a közhasznú alapítványt, amelynek célja az első magyar egyetem épületének feltárása, a fellelt maradványok konzerválása, műemléki helyreállítása és múzeumi bemutatása.

Az elmúlt években több elképzelés is született arról, hogy milyen módon lehetne forrást biztosítani a székesegyház északi oldala és a várfal között található, 1985-ben feltárt épületmaradványnak és környékének rendbetételére.

Korábban szóba került, hogy a közel negyvenmilliárdos EKF-keretből különítenek el pénzt az ezredfordulón félbemaradt rekonstrukciós munkálatok folytatására. Majd Gonda Tibor, egykor a kultúráért felelős MSZP-s alpolgármester nyilatkozott úgy a Pécsi Újság.hu-nak, hogy "a Pécsi Kistérségi Társulás feladata kidolgozni egy olyan projektet, amely által - az operatív program keretén belül - 250-300 millió forint juthat a munkálatok befejezésére."
 
Mindebből semmi sem lett.

Dr. Font Márta történész, az alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak most azt mondta, hogy az alapítvány - mivel vagyonnal nem rendelkezik - nem tud önállóan pályázni, csak szponzori bevételekből gazdálkodik. Ezenkívül megállapodásra kellene jutniuk az épület hasznosításával kapcsolatban is a terület tulajdonosával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel:

- Mielőtt elkészül a tervezett rekonstrukció, ismerni kell a működtetés módját, hiszen a fenntartás és működtetés költségeit biztosítani kell. Azonban bizakodó vagyok, mert az önkormányzat tud a problémánkról, decemberben tájékoztattam az illetékes bizottság tagjait a jelenlegi helyzetről, és pozitív hozzáállást tapasztaltam a részükről.

Arra a kérdésünkre, hogy összességében mekkora összeg szükséges a munkálatok befejezésére és a kiállítótér bemutathatóvá tételére, a szakember mintegy négyszázmillió forintot jelölt meg. Ez magában foglalja a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelő szak- és építési munkák kivitelezését, a terület infrastrukturális fejlesztését is. Amennyiben az összeg most rendelkezésre állna, akkor akár fél éven belül megvalósíthatók lennének az eredeti elképzelések.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva