Alzheimer-kór: magyar-török közös kutatási program indul Pécsett
Először indul magyar-török agykutatási program, az együttműködés keretében az Alzheimer-kórt fogják vizsgálni - jelentette be Hernádi István, a Pécsi Tudományegyetem Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszékének docense kedden Pécsett. A neurobiológus a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a PTE Magatartás-élettani Kutatócsoportjának, valamint az Isztambuli Kültür Üniversitesi Agydinamikai, Kognitív és Komplex Rendszerek Kutatóközpontjának fő célja, hogy munkatársaik átfogóbb képet kapjanak a kór és más neurodegeneratív betegségek hátteréről. Három-öt éves közös...
Az egyre drágább albérletek miatt nagy az érdeklődés a pécsi kollégiumi helyek iránt
Nagyjából húsz százalékkal emelkedtek az albérleti díjak Pécsett. A drágulás miatt nagy az érdeklődés a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kollégiumi férőhelyei iránt, ám várhatóan nem minden jelentkezőnek jut majd hely a „kolikban". Az egyik ingatlanforgalmazó cég adatai alapján városunkban négyzetméterenként körülbelül ezerháromszáz forintos havi díjat kérnek az albérletekért. Ez azt jelenti, hogy egy ötven négyzetméteres lakásért nagyjából 65 ezer forintot kell fizetni, s ehhez jön még a rezsi. A tavalyinál magasabb összeget a diákok közül sokan már nem tudják...
A tudományos publikációk alapján a PTE a 877. legjobb egyetem a világon
Bekerült a világ legjobb kilencszáz intézménye közé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egy felmérés szerint. Nemrég arról számoltunk be, hogy a világ ezer legjobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló Center for World University Rankings (CWUR) a PTE-t a 893. helyre sorolta. A CWUR nyolc szempont alapján rangsorolta az egyetemeket, többek között az oktatás minősége, a végzett hallgatók elhelyezkedése, az oktatók kiválósága, a publikációk száma, az idézési arány, valamint a szabadalmak száma alapján. Most újabb lista látott napvilágot, ezúttal a University Ranking by Academic...
Hétfőig lehet...
Hétfőig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek...Rétvári: hétmilliárd...
Mintegy hétmilliárd forintos többletforrással számolhat jövőre a felsőoktatás, amelynek támogatása 191,6 milliárdról 198,1...
Rétvári: 6-8 városban jöhet...
Várhatóan 6-8 városban jöhet létre közösségi felsőoktatási képzési központ - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre...Háromszázezres ösztöndíjat...
Akár háromszázezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a fizetős képzésre felvett hallgatók az új tanévben, a legjobb felvételi eredményt elérő gólyáktól pedig több felsőoktatási intézmény...Nem hajlandó esküt tenni...
Lelkiismereti okokból nem tette le a doktori fokozathoz szükséges esküt Kende Judit, egy pszichológiai tudományokból doktorált...
Életveszélyes is lehet a...
A méh- vagy darázscsípés legtöbbször csak kellemetlen tüneteket okoz, ám ha valaki allergiás rá, életveszélyes is lehet - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem az MTI-hez hétfőn eljuttatott...Maradnak a korlátozó intézkedések a 400 ágyasban, megismétlik a fertőtlenítést
Mint ismeretes, az úgynevezett légiós baktériumot egy rutinellenőrzés során mutatták ki a vezetékekben keringő vízből a PTE Klinikai Központ 400 ágyas klinikai tömbjében, ami után azonnal meghozták a biztonsági óvintézkedésekről szóló döntéseket, amelyek továbbra is érvényben vannak. A múlt héten végzett mérések alapján a legionella baktérium csíraszáma a gyors intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, de néhány mérőpontnál még mindig az egészségügyi határérték felettiek voltak a mért adatok. Ebből következően a héten a szakemberek megismétlik a vízvezeték-rendszer...Pulyka tartja terrorban egy egyetem hallgatóit
A University of Michigan északi campuszán garázdálkodik egy elég agresszív pulyka. A helyi rendőrség egyik vezetője, Melissa Overton elmondta, sorra kapják a bejelentéseket. Voltak, akiket sarokba szorított az állat, másoknak menekülniük kellett. Egyelőre sérülésről nincs hír, de a pulyka agresszíven lép fel. Okozott már közlekedési bonyodalmat is, ugyanis előszeretettel fekszik le az út közepére. A rendőrség a helyi vadőrökhöz fordult, de ők elsőnek azt mondták, hogy a pulyka jól van ott, ahol van, és nem akarnak vele kezdeni semmit. A sokasodó panaszok miatt viszont...
Még soha nem volt ennyire alacsony a diákhitel kamata
A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalékra csökkent július 1-jétől, ez a legalacsonyabb kamat a diákhitel 14 évvel ezelőtti bevezetése óta - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Bugár Csaba az M1 aktuális csatornájának vasárnap reggeli műsorában azt mondta, arra számítanak, hogy többen elgondolkodnak majd azon, hogy a Diákhitel1-et felvegyék.Tájékoztatása szerint a 2001-ben bevezetett hitelt tavaly év végéig 360 ezernél többen vették fel és több mint egyharmaduk már teljes egészében vissza is fizette azt. A Diákhitel1-et érintő kedvező változtatások között...Minden hallgató a...
Azok a hallgatók, akiket a felsőoktatási intézmények átalakítása érint, változatlan feltételek mellett, de adott esetben egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat - közölte az...Nem árt sietni a...
Több mint kétezer volt felsőoktatási hallgató kapott vagy kap a napokban levelet az Oktatási Hivataltól (OH), ebben arra...
Emmi: önállóvá válhat az...
Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében: ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is. Végleges...Hasít a közgáz - jelentősen...
A tavalyi adatokkal összehasonlítva a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának alap- és mesterképzéseire jelentkezők száma tizenkét százalékkal emelkedett, ami kiemelkedő...Új képzés indul a PTE...
Örömteli, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) fő profilját jelentő ápolás és betegellátás alapképzési...
Ennyit kell fizetni az...
Múlt hét csütörtökön kiderültek a 2015-ös ponthatárok, és hamarosan startol a pótfelvételi is. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat azoknak, akik úgy tervezik, kollégiumban kezdik...Nemcsak az egyetemisták miatt nőnek az albérleti díjak
A nyugat-magyarországi nagyvárosokhoz hasonlóan, Budapesten is megélénkült a munkaerő-kereslet, új munkájuk miatt többen elköltöznek, ami érződik a megnövekedett lakásvásárlásokban és a bérleti díjak emelkedésében - mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: az albérletek iránt megnőtt kereslet miatt a belső pesti és a budai kerületekben 2 ezer forint felett van a négyzetméterre vetített havi bérleti díj, rezsiköltség nélkül. A külső pesti kerületekben és a keleti országrészben pedig 1300-1400 forint négyzetméter áron...Várhatóan több mint ötezer új hallgatója lesz a Pécsi Tudományegyetemnek
4574 hallgató nyert felvételt csütörtök este a Pécsi Tudományegyetem (PTE) képzéseire. "Ha ehhez hozzáadjuk a Stipendium Hungaricum programban várhatóan ideérkező külföldi diákokat, és a pótfelvételi eljárásban még bekerülő hallgatókat, kijelenthető, hogy minden bizonnyal több mint ötezren kezdik meg ősszel tanulmányaikat a PTE-n" - derült ki Lengvárszky Attila, az universitas oktatási igazgatójának pénteki közleményéből. - A PTE a 2015-ös évi általános felvételi eljárásban a jelentkezők számában kismértékű, félszázalékos növekedést ért el, ugyanakkor az első helyes...
Felvételi: mintegy 72 ezren kerültek a felsőoktatásba
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezren nyertek felvételt, ez lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta, felsőoktatási szakképzésre 6500 hallgató nyert felvételt, alapképzésre 45 200, osztatlan képzésre 6400, mesterképzésre 14 ezer. Az összesen felvett 72 ezer diákból 55 800-at állami ösztöndíjas helyre vettek fel. Demográfiai oka van annak, hogy körülbelül 1500-zal kevesebb diákot tudtak idén...A rovat további témái
- A végzős gimnazisták többsége itthon tanulna tovább
- Húsz országból jönnek a Pécsi Tudományegyetemre magyar nyelvet és kultúrát tanulni
- Még jön egy újabb mentőcsomag a Corvinus szakértője szerint
- Nem tudnak itthoni mesterképzésre jelentkezni az erdélyiek
- Lediplomáztak az autizmus szakirány első hallgatói
- Két tbc-fertőzöttet találtak a Szegedi Tudományegyetemen
« Előző
864 | 891 | 918 | 945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...

