Hazai pályán küzd a PTE ÁOK vízilabda csapata
Országos bajnokság keretében június 13-án, szombaton 12 órakor és 14:30-kor Pécsett, az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában (Hullámfürdő) játszik két mérkőzést a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK) hallgatóiból szerveződött vízilabda csapat. Bár léptek már komoly ellenfél ellen pályára városunkban, ez az első alkalom, hogy országos megmérettetés keretében immár a szélesebb körű nyilvánosság előtt is szerepelhet a tisztán a hallgatók lelkesedéséből létrejött, és a pécsi orvoskar hallgatóiból verbuválódott csapat. A PTE ÁOK vízilabda csapatát hallgatók hozták...
Megvan hányan nyertek az Erasmus+ programban
Idén több mint 9900-an kapnak lehetőséget arra, hogy külföldön is tapasztalatot szerezzenek az Erasmus+ program keretében és már nem csak európai országokba jelentkezhetnek a hallgatók és az oktatók. Az Erasmus+ program keretében 230, oktatási és képzési területen megvalósuló mobilitási projekt elindítása nyert el támogatást Magyarországon, a pályázatok szakmai bírálata alapján az idén több mint 9900-an szerezhetnek nemzetközi tapasztalatot a program által nyújtott 21,32 millió euró (6,6 milliárd forintos) támogatásból - közölte a Tempus Közalapítvány. A köznevelési mobilitási...
Felvételi: meddig lehet változtatni a mesterszakok sorrendjén?
Még egy hónapotok van, ha sorrendet szeretnétek módosítani. A mester- és alapszakra jelentkezőkre is ugyanaz a szabály vonatkozik. Minden képzés esetében még egy hónapig, július 9-ig módosíthatjátok a jelentkezési sorrendet, pótolhatjátok a felvételihez szükséges dokumentumokat, például a nyelvvizsgát, az érettségi bizonyítványt vagy az alapszakos diplomát. Szintén július 9-ig tudjátok törölni az egyes szakokat a listátokról, ha esetleg meggondoltátok magatokat. Sorrendmódosításra egyszer van lehetőségetek, érdemes alaposan megfontolni.Kínai írónő látogat Pécsre,...
Író-olvasó találkozót szervezett a PTE Egészségtudományi Karának Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete kedden 16 órától. Az eseménynek az Irgalmasok utcája 6. szám alatti...Ezzel a diplomával lehet...
A műszaki végzettségű friss diplomások átlagosan bruttó 266 ezer forintot keresnek, a legkedvezőbb adatokat felmutató...
Magyar egyetemisták is...
Ismét bejutottak magyar fejlesztők a világ egyik legkomolyabb fejlesztői versenyének globális döntőjébe. A Mistory egyetemistákból álló csapata képviselheti Magyarországot a Microsoft...Pécsi jogász lett az EB...
A magyar csapat nyerte a közelmúltban befejeződött ügyvédek labdarúgó Európa-bajnokságát Máltán. Ráadásul a torna legjobb...
Átalakul a közszolgálati...
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)...
Segített az összevonás,...
FRISSÍTVE! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áttekintette a gyakorlóiskolák átszervezésének lehetőségét, és három esetben -...
Hogyan lehet egyszerre két szakon ingyen tanulni?
Hányat vonnak le az állami ösztöndíjas félévekből, ha egyszerre két szakon tanultok? Ha párhuzamos képzésben tanultok, és mindkettőt állami ösztöndíjasként végzitek, duplán fogynak majd az ingyenes féléveitek, akkor is, ha csak egy év csúszással kezdtétek el a második szakot (korábban ebben az esetben csak egy szemesztert vontak le). A felsőoktatásban összesen 12 félévig tanulhattok ingyen, így ha állami ösztöndíjasként két alapképzésre jártok, és később mesterszakra szeretnétek menni, azért már mindenképpen fizetnetek kell. Az állami ösztöndíj részleteit itt...Rétvári: biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok
A felsőoktatási törvényben szabályozzák a gólyatáborok szervezését idén nyártól - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Közölte: május közepén terjesztették be azt a módosítást, amely a felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert diákok közös táborozását teszi biztonságosabbá. A részletekről elmondta, a módosításban tisztázták a hallgató és az egyetem jogviszonyát, a szervezeti és működési szabályzatokban (szmsz) ezentúl ki kell térni a gólyatáborok szervezésére is. Továbbá a...
A korrupció elleni küzdelemről tartanak ülést Pécsett
Június elsején, hétfőn 17 órakor "A korrupció elleni küzdelem lehetőségei" címmel tudományos ülést tartanak a PAB Székházban (7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.). Az ülés programja: Vitaindító előadó és témája: Dr. habil. Kőhalmi László PhD A PTE ÁJK Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi adjunktusa "A büntetőjog és az etika lehetőségei a korrupció elleni küzdelemben" A társelőadó és témája: Pálné dr. Kovács Ilona az MTA levelező tagja az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete...Nemzetközi életmű díjat...
A Nemzetközi Bioreológiai Társaság (ISB) és a Nemzetközi Klinikai Hemoreológiai Társaság (ISCH) május 24-28. között Szöulban tartotta közös világkonferenciáját (15th International...Ők biztosan nem jutnak be a...
Mit jelent a minimumponthatár és mi számít bele? Milyen eredményt kell elérniük azoknak, akik alapképzésre, és azoknak, akik...
Előadásokkal, bemutatókkal...
A Magyar Régész Szövetség szerevezésében május 29-én és 30-án, pénteken és szombaton ismét megrendezésre kerül a Régészet Napja. A rendezvénysorozat keretében a PTE Régészet...Ezek a legjobban és...
Majdnem ötszörös a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizetett területen dolgozók átlagbére között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint - írja a...A pécsi diákok járművével...
Sikeres volt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Árpád Fejedelem Gimnázium együttműködése a 30. Shell Eco Marathonon. A csapat...
Háromszázmilliós forrásból...
A Pécsi Tudományegyetemnek - mint közleményükben írják - alapvető célja, hogy a tehetséges, kutatásba bevonható hallgatók a képzésük elejétől kezdve kiemelt szerepet kapjanak. Áprilisban...Elítéli a levélhamisítást a Független Diákparlament
Elítéli a Független Diákparlament, hogy valaki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nevében hamisított levelet tett közzé a napokban a Budapesti Corvinus Egyetemmel kapcsolatban. A tárca megállapítása szerint az írás a diákparlamentnek eljuttatott levél átszerkesztéséből származik. A diákszervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a hamisító célja az volt, hogy "feszültséget és kormányellenes hangulatot keltsen a felsőoktatásban. Ezzel a tettével ártott a Független Diákparlamentnek, a Magyarországon tanuló diákoknak és a magyar felsőoktatásnak"...Hogyan jelentkezhettek az ingyenes nyelvtanfolyamokra?
Meddig és milyen feltételekkel járhattok a tanfolyamokra, amelyekkel megszerezhetitek a diplomához szükséges nyelvvizsgát? A programot meghosszabbították, december 31-ig jelentkezhettek, és 2016. december 31-ig kell saját költségeteken megszereznetek a középfokú (B2-es szintű), komplex nyelvvizsgát. Ha ez nem sikerül, a képzési díj felét vissza kell fizetnetek. A programra olyan végzett hallgatók jelentkezhetnek, akik sikeres államvizsgát tettek, a nyelvvizsga hiánya miatt azonban nem vehetik át az oklevelüket. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban...
Itt a feketeleves: újabb szak, amit megszüntetne a kormány
Bár a Magyar Közlönyben még nem hirdették ki az új felsőoktatási szakjegyzéket, az Origo információi szerint a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzés biztosan rajta van a megszüntetésre szánt szakok listáján. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erről körülbelül egy hete értesítette az ELTE Természettudományi Karát. A most felvételizőknek egyelőre nem kell aggódniuk. Bár még csak négy éve indult, máris bezárhatják a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzést az ELTE-n - írta az Origo. A szak megszüntetésének hírét Palugyai István is megerősítette....
A rovat további témái
- Itt az USA jövendő elnöke? 11 évesen diplomázott a csodagyerek
- Százhúsz új oktatói helyet jelenthet az orvoskaron, ha több külföldi diák jön Pécsre
- Felsőoktatás: több a női felvételiző, 23,6 év az átlagéletkor
- A Corvinus nem ismer hivatalos dokumentumot az átalakításokról
- Elfogadták a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának lemondását
- Két nap alatt négyezren néztek ki a PTE Botanikus Kertjébe
« Előző
945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 | 1161 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...

