2200 elsőéves kezdte meg tanulmányait a Nemzetvédelmi Egyetemen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak felkészültnek kell lenniük a maguk szakterületén, de az is fontos, hogy a rendszerben is tudjanak gondolkodni, ismerjék a közszolgálat teljes képét - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfő reggel az NKE tanévnyitó ünnepségén Budapesten, az Orczy-parkban. A honvédelmi tárcavezető elmondta: az egyetem előtt álló év legfontosabb fejleménye a nemzetközi kar létrehozása, amellyel a diplomataképzés is megjelenik az intézmény keretein belül, s ezzel teljessé válik a közszolgálat területének lefedése. Emellett folytatják a Ludovika...Két hétig látható a Nádor Galériában a Kötéltánc
Csütörtökön nyílik a Nádor Galériában Görözdi Lilla és Gnándt Ferenc Kötéltánc című kiállítása. A 18 órától megtekinthető tárlatot dr. Hegyi Csaba festőművész, adjunktus nyitja meg. A kiállítás szeptember 25-ig lesz látható, hétfőtől péntekig 11-től 19 óráig - tudatta szerkesztőségünkkel a pécsi egyetem művészeti kara. Az alkotókról az érdeklődők alábbi linkeken tájékozódhatnak: https://www.works.io/lilla-gorozdiaqb-gnandtferenc.blogspot.comhttps://www.facebook.com/nador.art.med
SportPont Program: egészségfejlesztés a felsőoktatásban
Több mint 800 hallgató csatlakozott augusztusban a SportPont Programhoz, amelyen keresztül számos sportolási lehetőséghez juthatnak felsőoktatási tanulmányaik alatt - közölte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség csütörtökön. A közlemény szerint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a sportszövetség által indított program célja az egészséges és sportos életmód népszerűsítése. Ennek érdekében ellátogatnak a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem gólyatáborába. Eddig több mint 800...Intercity-járatot neveztek...
Szeptember 1-től a Budapest és Pécs között közlekedő egyik InterCity-járat PTE IC néven szállítja az utasokat. A Pécsi...
Havi ösztöndíj annak, aki...
Maradásra ösztönzi a nappalis hallgatókat a kaposvári önkormányzat egy pályázattal. A szemeszterenként havi 25 ezer forintos ösztöndíjra azoknak van esélyük, akik vállalják, hogy...Ruzsa Csaba és Lengvárszky...
A korábbi elképzelések szerint szeptember elsejével álltak volna munkába a felsőoktatási intézményekben a kancellárok, de úgy...
Ízeltlábúak, pikkelyesek és...
Hüllők, madárpókok, díszmadarak, papagájok és díszgalambok lepik el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Botanikus Kertjének...
Új korszak kezdődik, mondja...
Lezárult egy korszak a felsőoktatásban, de ez a tanév is bővelkedik majd új kihívásokban - mondta a felsőoktatásért felelős...
A pótfelvételi során is...
A Pécsi Tudományegyetem a 2014. évi pótfelvételi eljárásban is eredményes volt, hiszen mind a jelentkezők, mind a felvettek száma növekedett az előző évhez képest. A 667 jelentkezőből 499...353 gólya teszi le pénteken az elsőéves hallgatók fogadalmát
A PTE Egészségtudományi Kar 2014/2015-ös tanévnyitó ünnepségére a kar Pécsett a közelmúltban használatba vett, modern nagyelőadó termében kerül sor augusztus 29-én, ahol 353 fő nappali munkarendű gólya teszi le az elsőéves hallgatók fogadalmát. A nagyelőadó befejező munkálatai ugyan még az idei évben váratnak magukra, de az előadó funkcionális használatára sort kell keríteni. Az ünnepségen részt vesznek - többek között - Horváth Zoltán kormánymegbízott, dr. Bódis József rektor, dr. Betlehem József dékán, az Egészségtudományi Kar vezetősége és Tanári Testülete, valamint a szakmai...
Összefog a PTE és a város a külföldi hallgatók érdekében
A közelmúltban fontos egyeztetést tartottak a Pécsett tanuló külföldi hallgatók számára hasznos szolgáltatások fejlesztése érdekében. A Pécsi Tudományegyetem (PTE), a pécsi önkormányzat polgármesteri hivatala, a Pécs Holding Zrt., a Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM NKft. képviselői tanácskoztak arról, hogy mi módon lehetne a PTE határainkon túlról érkező mintegy kétezer hallgatója számára nyújtott városi szolgáltatásokat az ő igényeikhez igazítani. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a külföldi hallgatók komfortérzetének növelése az egyetem és a város közös érdeke, hiszen...Ma derülnek ki a felsőoktatási pótfelvételi-ponthatárok
Ma hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a több mint 9500 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. Azokat a jelentkezőket, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után SMS-ben is értesítik. A felvett jelentkezők a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében - ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették - a ponthatár nem...Nyilatkozatot kér a PTE az...
A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) 48 hallgató érkezik a tanévkezdésig Afrika Ebola-fertőzéssel érintett országaiból - közölte az...
Csütörtökön hirdetik ki az...
Augusztus 28-án, csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a több mint 9500 pótfelvételiző közül kik kezdhetik...A PTE-n is felkészültek az...
Az ebolajárvány miatti óvintézkedésekre készül a pécsi egyetem is, mivel hamarosan megérkeznek a náluk tanuló afrikai diákok. A kórházak körlevelet kaptak arról, mi a teendőjük...30 éve indult a PTE orvosi...
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán az idei évben ünneplik az Angol Program fennállásának 30. évfordulóját,...
Négy egyetemen alakulhat át...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Kisalföld megyei napilap csütörtöki számában nyilatkozott. Egyeztetések kezdődnek két hét múlva a soproni...A PTE-s Katics László...
Dr. Katics László, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense a fiú vízilabda utánpótlás...
Ezeken a szakokon lesz kötelező az emelt szintű érettségi 2015-ben
Kötelező az emelt szintű érettségi például több bölcsészet- és társadalomtudományi szakon, jogászképzésen, az általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti képzésen - olvasható az Eduline hírportálon.Az emelt szintű érettségiért ilyenkor is jár többletpont, de csak akkor, ha legalább 45 százalékos eredményt értek el. A szakok listája itt található.Már igényelhető a rekordalacsony kamatozású diákhitel
Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható. A Diákhitel Központ MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye emlékeztet: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 5,75 százalékra csökkent, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.Az igénylés az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről is indítható, így az adatlap helyben, a...Rappai nem lesz kancellár, Visy Zsolt szerint be kell csukni a kiskapukat
Július 28-án megjelentek, és az elmúlt hét keddjén le is jártak a felsőoktatási intézmények kancellári posztjára vonatkozó pályázati kiírások. A kancellária-rendszer bevezetésével kapcsolatban számtalan kritika hangzott már el, elsősorban az egyetemi autonómia gyengülését hangoztatva. A kancellári poszt vonatkozásában Pécsett több név is felmerült korábban, közülük az egyik lehetséges jelöltként Rappai Gáboré. A közgazdaság-tudományi kar oktatója, egyetemi docens, egykori dékán megkeresésünkre azt mondta, a kihirdetett törvény átvizsgálása után úgy döntött, nem pályázik a...
A rovat további témái
- Több mint 300-an lennének kancellárok a felsőoktatásban
- Évente 70 gyermeket mentenek meg a vakságtól a Semmelweisen
- Az illetékes államtitkár felülvizsgálná a bolognai rendszert
- Keddig lehet benyújtani a pályázatokat a kancellári posztokra
- Ha a kancellár a programmal szembe megy, a rektor szerint működési zavarok lesznek a PTE-n
- Orvosok világtalálkozójának ad otthont a PTE
« Előző
1188 | 1215 | 1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 | 1404 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...

