353 gólya teszi le pénteken az elsőéves hallgatók fogadalmát
2014. augusztus 29. péntek 08:23

A PTE Egészségtudományi Kar 2014/2015-ös tanévnyitó ünnepségére a kar Pécsett a közelmúltban használatba vett, modern nagyelőadó termében kerül sor augusztus 29-én, ahol 353 fő nappali munkarendű gólya teszi le az elsőéves hallgatók fogadalmát. A nagyelőadó befejező munkálatai ugyan még az idei évben váratnak magukra, de az előadó funkcionális használatára sort kell keríteni.
Az ünnepségen részt vesznek - többek között - Horváth Zoltán kormánymegbízott, dr. Bódis József rektor, dr. Betlehem József dékán, az Egészségtudományi Kar vezetősége és Tanári Testülete, valamint a szakmai és politikai közélet jeles képviselői.
Az idei tanévnyitó fontos mérföldkő a kar életében, mivel külföldi hallgatók kezdik meg a kar angol nyelvű programján az ápoló, illetve a gyógytornász képzést.
A PTE ETK hallgatói olyan képzéseket választottak, melyek elvégzését követően az átalakuló társa-dalom leginkább érintett csoportjain lesznek képesek segíteni, vagyis a betegeken és a szociálisan rászorulókon, így felelősségük jelentős.
A Pécsi Tudományegyetem második legnépszerűbb képzése az ápolás és betegellátás alapszak pécsi gyógytornász szakiránya lett, a képzésre állami ösztöndíjas formában összesen 489-en jelentkeztek, közülük 97 fő kezdheti meg tanulmányait 2014 szeptemberétől Pécsett.
Forrás: PTE - Fotó: PTE-ETK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Második alkalommal imádkoztak...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...