GIS Day, a térinformatika világnapja van a PTE-n is

November 19-én, szerdán 10 órai kezdettel ismét GIS Day lesz a Pécsi Tudományegyetemen. A térinformatika napján világszerte egyre több szervezet rendezi meg a tudományterületet népszerűsítő programot. A PTE az idén sem marad ki a több mint 15 éves múltra visszanyúló nemzetközi rendezvénysorozatból, köszönhetően a PTE TTK Földrajzi Intézet lelkes hallgatóinak és elszánt oktatóinak. A tavalyi évhez hasonlóan a szervezők egész napos előadássorozattal várják az érdeklődőket a PTE Vargha Damján Konferenciatermébe.  A program részét képezik az állami és piaci szférából érkező...

Fényterápiás kabin segíti a bőrbetegségek kezelését Pécsett

Fényterápiás kabin segíti a bőrbetegségek kezelését Pécsett Fényterápiás kabint helyezett üzembe és tanácsadó programot indított a  pikkelysömörben szenvedő betegek kezelésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bőrgyógyászati klinikája kedden a baranyai megyeszékhelyen. A PTE közleményében azt írta, hogy a most átadott fénykabin az egyik legkorszerűbb az országban, segítségével több száz pikkelysömörrel, atópiás ekcémával és más, krónikus gyulladásos bőrbetegséggel küszködő páciens magas szintű ellátására nyílik lehetőség a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-dunántúli Régióban. Utaltak rá: a pikkelysömör Magyarországon mintegy 200 ezer...

A Nemzet Művésze lett Keserü Ilona pécsi festőművész is

A Nemzet Művésze lett Keserü Ilona pécsi festőművész is Képzőművészet kategóriában Keserü Ilona került be a „halhatatlanok közé" a Pécsi Tudományegyetem oktatói közül. Mint korábban megírtuk, átadták az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze díjakat november 17-én hétfőn Budapesten, tíz kategóriában 69-en kaptak elismerést. Keserü Ilona festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar professor emeritája, Pécs Megyei Jogú Város díszpolgára is átvehette a cím viselését igazoló díszoklevelet. Keserü Ilona korábban már számos elismerést vehetett át művészetének elismeréseként. 1984-ben Munkácsy-díjat kapott, 1989-ben Érdemes...

Betelt minden hely a PTE...

A Pécsi Tudományegyetem oktatói, kutatói által szervezett november 20-ai, budapesti konferenciára elfogyott minden hely, de aki szeretné megnézheti, hiszen online is közvetítik majd. A...

Húsz éve segítik a súlyos...

Húsz éve segítik a súlyos beteg gyerekek szüleit Pécsett Nyílt nappal és konferenciával ünnepelték a pécsi szülőszállás két évtizedes fennállását. A rendezvényen Latorcai Csaba...

Dr. Huszti Judit: 15...

Dr. Huszti Judit: 15 nyelven vizsgáztatunk az Idegennyelvi Titkárságon Ugyancsak benépesül a PTE Idegennyelvi Titkársága a vizsgák idején. Megalakulásuktól töretlen az érdeklődés és a jelentkezés,...

Az orosz nyelv térhódítása...

Az orosz nyelv térhódítása a világban: segít az Orosz Központ a PTE-n Külföldi útjainkon tapasztaljuk, hogy a turizmus szolgáltatói mindenütt beszélnek oroszul, sőt vannak országok ahol már kezd...

Különleges orchideák...

Különleges orchideák virágoznak a PTE botanikus kertjében A PTE botanikus kertjébe érdemes most ellátogatni, mert az üvegházakban egyre több különleges orchidea virágzik, van, ami már...

Együtt és olcsóbban...

Együtt és olcsóbban vásárolhat áramot a PTE és a pécsi önkormányzat Együtt versenyezteti meg az áramszolgáltatókat a pécsi önkormányzat és az egyetem, mert a korábbi tapasztalatok szerint a...

Női szakmai karriernap a Pécsi Tudományegyetem segítségével

Egy, a női karrierlehetőségeket, az egyenjogúság munkajogi kérdéseit, valamint a vállalkozásindítás legfontosabb tudnivalóit körüljáró izgalmas női szakmai-karriernapra vár minden érdeklődőt a Lépj és Maradj kezdeményezés november 17-én, hétfőn, 16 órás kezdéssel a pécsi Corso Hotelbe. Az ingyenesen látogatható rendezvény a régiós női elvándorlás ellen küzdő Európai Uniós hátterű projekt stratégiai partnere, a Pécsi Tudományegyetem segítségével valósul meg. Az intézmény oktatóinak előadásai mellett, a látogatók az egyetemi karrierprogram részleteivel is megismerkedhetnek. A...

Együtt fejleszti a turizmust Harkány és a PTE FEEK

Együtt fejleszti a turizmust Harkány és a PTE FEEK Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Baksai Tamás, Harkány polgármestere és dr. Nemeskéri Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (PTE FEEK) dékánja. A város és az egyetem a jövőben közösen munkálkodik a fürdőváros turizmusának fellendítésén.  A megállapodást a Harkányi Szabadegyetem szerdai napján írta alá a polgármester és a dékán.  Az abban foglaltak szerint a PTE FEEK kutatócsoportot alapít, amelynek célja egyebek mellett a patinás fürdőváros turizmusát érintő szakmai-tudományos programok indítása. Az egyetemi...

Kiállításokkal emlékeznek a PTE-n a határnyitás évfordulójára

Az Osztrák-Magyar határnyitás 25. évfordulója alkalmából GÖRBE TÜKÖR 1989 címmel karikatúra kiállításnak ad otthont a PTE BTK-TTK Aula november 17. - december 12. között. Az országos vándorkiállítás pécsi állomása kiegészül a PTE Tóth József Bölcsészettudományi és Természettudományi Kari Szakkönyvtár és a Történettudományi Intézet közös, „A német újraegyesítés via Ungarn - könyvekben és tankönyvekben" című kiállításával, valamint a PTE PMMIK - MK B2 Szakkollégium a 80-90-es évek építészetét bemutató kiállításával. A kiállítás megnyitóját november 17-én, hétfőn délután...

Oktatói kiválóság...

Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2015, tíz képzésterület és több mint negyven szak rangsorával: a listán a Pécsi Tudományegyetem oktatói kiválóság tekintetében a 2. helyen áll, a...

Megdöbbentek a...

A Pécsi Tudományegyetem közleménye.  "Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, működtetésének keretében az Állami Számvevőszék a Pécsi Tudományegyetemet is...

Áttörést értek el a...

Áttörést értek el a mesterséges megtermékenyítés kutatásában a pécsi egyetemen A mesterséges megtermékenyítések világszinten eddig 34-35 százalékos sikeressége az 50 százalékot is elérheti, amennyiben a...

Tudományos díjakat is...

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja megalakulása óta minden évben, a névadó Szentágothai János születésnapjára emlékezve, tudományos ünnepséget tart. Idén immáron...

Migrációt érintő...

A migráció népegészségügyi vonatkozásait érintő együttműködésről írt alá megállapodást az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) európai irodája és a Pécsi Tudományegyetem hétfőn a...

Lakner: "Nálunk magas...

Lakner: Csaknem ötszáz hallgató jár a PTE Művészeti Karának képzéseire, s mégis kevesen ismerik tevékenységüket még Pécsett is, pedig...

Ünnepségsorozattal jubilál a PTE Egészségtudományi Kara

A PTE Egészségtudományi Kar a 2014/2015-ös tanévben ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A kar 1989-es megalakulása óta összesen 10 400, a kar pécsi, kaposvári, szombathelyi és zalaegerszegi képzési központjában végzett egészségtudományi, sporttudományi és szociális szakember vehette át felsőfokú, főiskolai/egyetemi, illetve szakirányú oklevelét. A jubileum kapcsán a PTE ETK ünnepségsorozatot szervez, melynek első állomásaként 2014. november 14-én 9.30 órai kezdettel nemzetközi konferenciát rendez, melyre Ausztriából, az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Bosznia...

A pécsi orvosi kart választotta a WHO, szerződést írnak alá

A pécsi orvosi kart választotta a WHO, szerződést írnak alá Migrációs népegészségügy témában ír alá együttműködési nyilatkozatot a Pécsi Tudományegyetemmel a WHO. Az egyedülálló szerződés fókuszában a migráció népegészségügyi vonatkozásai állnak. Az Európai Unióba bevándorlók száma egyre nő, az EU 27 tagállamában becsült számuk a teljes lakosság 8%-át közelíti, és számuk évente egy millióval nő. Bár az Unió számára a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt a bevándorló munkaerő gazdasági szükséggé vált, ugyanakkor sikeres integrációjuk komoly kihívást is jelent. A probléma multidiszciplináris, gazdasági és emberjogi kérdéseken túl...

Kétszer ennyi patológusra lenne szükség – állítja a PTE is

Magyarországon kétszázötven szakorvos dolgozik, pedig ennek kétszeresére lenne szükség, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben - olvasható a négy orvosegyetem közös közleményében. A patológia napja alkalmából a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmaz, mindezen intézkedések jelentős pozitív hatással lehetnek a betegellátó...