Tudományos díjakat is átadtak a pécsi Szentágothai-napokon
2014. november 10. hétfő 15:29
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja megalakulása óta minden évben, a névadó Szentágothai János születésnapjára emlékezve, tudományos ünnepséget tart. Idén immáron harmadik alkalommal rendezték meg a két napos tudományos ünnepet, a Szentágothai Napokat 2014. november 10-11. között.
A III. Szentágothai Napokon az idei évben is színvonalas előadásokat hallgathattak meg a tudományok iránt érdeklődők. Az ünnepélyes megnyitót követően Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Regionális igazgatója tartott előadást a WHO európai régióban elért eredményeiről, feladatairól és kihívásairól. Ezt követően Prof. Dr. Balla György, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának igazgatója, a Szentágothai János Kutatóközpont Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület új tagja „Hemproteinek szerepe az érbetegségek patogenezisében" címmel tartott előadást.
Idén is átadták a tavalyi évben először odaítélt Szentágothai és Junior Szentágothai Díjakat. 2014-ben a Szentágothai Díjat Prof. Dr. Melegh Béla, a PTE Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára, a Humángenetikai és farmakogenomikai kutatócsoport vezetője vehette át. A Junior Szentágothai Díjat idén Dr. Takács Attilának, a PTE Természettudományi Karának tudományos munkatársának, a Zöldkémiai kutatócsoport tagjának ítélték oda. Mindketten kiemelkedő tudományos munkájukkal érdemelték ki a megtisztelő elismerést a Szentágothai János Kutatóközpont Tudományos Tanácsától.
A III. Szentágothai Napokon ezúttal is részt vettek a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület és az Ipari Tudományos Tanácsadó Testület tagjai. Egyúttal a rendezvény keretein belül a Kutatócsoportok teljesítették beszámolási kötelezettségüket, és bemutatták az elmúlt egy évben elért tudományos és kutatási eredményeiket.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...
- Megtartották a hagyományt: idén is...
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Trombitásból lett igazgató
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...

