Március 2-án indul az azonnali pénzátutalás rendszere

Március 2-án indul az azonnali pénzátutalás rendszere Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.     Mintegy 30-40 milliárd forintot és sok százezer munkaórát fordított az átállásra a bankszektor. A kétszintű bankrendszer kialakítása óta egy közös cél érdekében ez a legnagyobb közös fejlesztése a szektornak - mondta a főtitkár. Eddig minden bank rendszeres...

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak.    A kétkéményes gőzhajó 2012-ben süllyedt el a Tápéi-öbölben, a 300 tonnásra becsült tömegű roncsot tavaly októberben hozták a felszínre. A kiemelést komoly előkészítő munka előzte meg, a többi közt 15 felfújható ballont gyártattak, melyek tíz méter hosszú és másfél méter átmérőjűek, egyenként akár 80 tonna teherbírásúak.Ezek közül kettőt átfűztek még a folyómederben álló,...

Lopakodik a tavasz: egyre enyhébbre fordul az időjárás a héten

Lopakodik a tavasz: egyre enyhébbre fordul az időjárás a héten Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.    Hétfőn marad a jobbára borult, párás, foltokban ködös idő. Délutántól a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat fel a felhőzet, és ott lehet némi napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is. A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között várható. Kedden túlnyomóan borult lesz az ég,...

Megérkeztek a hatos lottó...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 13 (tizenhárom) 33 (harminchárom)...

Hatszáz milliárd forinthoz...

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős...

Tisztifőorvos: nincs...

Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. ...

Üzletággá fejlesztették a...

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott" ügyvédi irodák -...

Győrben és egy baranyai...

Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak. ...

Halálra gázolt egy ittas...

Halálra gázolt egy ittas sofőr egy gyalogost Baranyában A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki ittas állapotban ült volán mögé, majd halálos...

Nem vállalja a felelősséget a Viking Sigyn és a biztosítója sem

Nem vállalja a felelősséget a Viking Sigyn és a biztosítója sem Nem hajlandó elismerni a felelősségét a Hableány sétahajóval történt katasztrófáért a Viking Sigyn tulajdonosa és a céget biztosító társaság sem - mondta Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője az M1-en.    Hozzátette: ez a hozzáállás összecseng a Viking Sigyn kapitányának védekezésével, aki szintén nem érez felelősséget a történtek miatt.A kárigény előkészítése szeptembertől decemberig tartott, majd megtörtént a kapcsolatfelvétel, de a tárgyalások megrekedtek. A Viking Sigyn úgy gondolja ugyanis, hogy ezt a dél-koreai, magyar és...

Halálra késelte az apját egy 15 éves fiú

Halálra késelte az apját egy 15 éves fiú A gyanú szerint megölte apját egy 15 éves fiú Orgoványban szombat hajnalban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.  A közleményben azt írták, hogy a fiú otthonukban veszekedés közben többször megszúrta 43 éves édesapját, aki a helyszínen meghalt. A kamasz ezután telefonált a rendőröknek, akik a helyszínen elfogták őt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett fiú ellen emberölés miatt büntetőeljárást indított, és kezdeményezte letartóztatását.

Éjjel hószállingozás, szombaton ónos eső is lehet

Éjjel hószállingozás, szombaton ónos eső is lehet Éjszaka a derült tájakon is több helyen köd képződik.    Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, főként a magasabb hegyekben lesz napsütés. A ködös tájakon éjszaka és szombaton is szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat, de szombaton délután, este elsősorban délnyugaton, délen helyenként eső, ónos eső is valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában -2 és +4 fok között várható.

Kereken négymilliárd...

Már 29 hete nem született telitalálat az ötös lottón, így a hétvégén már négymilliárd forintért, a játék történetének negyedik legnagyobb főnyereményéért szállhatunk versenybe. ...

Letartóztatta a bíróság a...

Letartóztatta a bíróság a szomáliai erőszakolót A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a szomáliai férfinak a letartóztatását, akit többek között egy...

Cserépkályha mellett tárolt...

Cserépkályha mellett tárolt dobozok okoztak tüzet Csütörtökön este Pécsen egy sorházi lakásban, a nappaliban levő cserépkályha mellett gyulladtak ki a fa- és...

Levizelte a zöldségespultot...

Egy áruház zöldségespultjánál könnyített magán egy férfi Miskolcon, aki csaknem 160 kilogramm zöldséget tett eladhatatlanná.    Rongálás vétség elkövetésének megalapozott...

Nem ment simán az...

Nem ment simán az osztozkodás, itt az ítélet A Pécsi Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntettében és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek mondott ki egy...

Visszakapta ellopott...

Visszakapta ellopott hegedűjét Lajkó Félix Visszakapta több mint két hónappal ezelőtt ellopott értékes hegedűjét Lajkó Félix hegedűművész csütörtökön Újvidéken. ...

Zúzmarás köd üli meg a tájat péntek reggelre

Zúzmarás köd üli meg a tájat péntek reggelre Éjszaka nagy területen párássá válik a levegő, reggelre több helyen képződik köd, zúzmarás köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet.    A ködös tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat. Pénteken a köd, illetve rétegfelhőzet helyenként csak lassan oszlik, szakadozik fel, másutt azonban a kezdeti párásság után napos idő valószínű kevés felhővel. A délnyugati, déli szél éjszaka a Kisalföld térségében élénkülhet meg, pénteken mindenütt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között alakul, de a fagyzugos területeken...

Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő mobilalkalmazás

Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő mobilalkalmazás Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő elnevezésű mobilapplikáció, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára - jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.     Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója azt mondta, hogy az alkalmazás megkönnyíti a mentők riasztását és az ő munkájukat is, mert a diszpécser azonnal látja az előre feltöltött egészségügyi adatokat és a bajban lévő pontos helyzetét. Az alkalmazás elsősegélynyújtáshoz szükséges információkat is...

Iskolai kampányt indított a Tej Terméktanács

Iskolai kampányt indított a Tej Terméktanács Csaknem 100 általános iskolára kiterjedően indított tejfogyasztást népszerűsítő kampányt a Tej Terméktanács - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.     A Van itthon tej című kampány célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a tej fogyasztását az iskolában is, bemutassa nekik a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban, továbbá eloszlassa azokat a tévhiteket, melyek a tejtermékek előállításához, vagy fogyasztásához kapcsolódnak. A mobil kiállításokon bemutatják egyebek mellett az iskolásoknak, hogyan kerül a tej az istállókból vagy a...