Hőkamerával, drónnal és radarral is védik a szerb-horvát-magyar hármashatárt

Hőkamerával, drónnal és radarral is védik a szerb-horvát-magyar hármashatárt Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében. A rendőrség hőkamerát, a Magyar Honvédség pedig drónt és radart is alkalmaz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Hercegszántón pénteken.   Bakondi György közölte: megnőtt a határsértések száma a műszaki akadályzárral nem védett Bács-Kiskun megyei szakaszon, megváltozott továbbá az illegális bevándorlók útvonala és állampolgári összetétele is. Kiemelte: a Bács-Kiskun megyei szerb-horvát-magyar hármas határ térségében...

Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült egy autós

Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült egy autós Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló a fővárosban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.     A közlemény szerint egy autós értesített egy a X. kerületi Keresztúri úton a piros lámpánál várakozó rendőrt még január 15-én, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, és a gázoló - a szélvédőbe szorult sérülttel együtt - elhagyta a helyszínt. A rendőr a baleset irányába indult, amikor egy férfi leintette és elmondta, hogy néhány perccel azelőtt látott egy autót,...

Fidesz-KDNP: balliberális körök gazdagodnak a börtönbizniszen

Fidesz-KDNP: balliberális körök gazdagodnak a börtönbizniszen Balliberális körök és "Soros-szervezetek ügyvédei" gazdagodnak a "börtönbizniszen" - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.     Kifejtette, a börtönben ülő bűnözők és "dörzsölt ügyvédeik" már 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, a "börtönbiznisz" pedig összesen már 10 milliárd forintossá vált, ennyit perelnek ki a kormánytól a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kiperelt kártérítésekből jelentős sikerdíjat tesznek zsebre az...

Orbán Viktor szerint Soros...

Orbán Viktor miniszterelnök a világ első számú oligarchájának nevezte péntek reggeli rádióinterjújában Soros Györgyöt, aki "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai...

Orbán Viktor: egy...

Orbán Viktor: egy centiméterre voltunk attól, hogy kilépjünk az Európai Néppártból Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége...

Borús idő lesz hétvégén,...

Borús idő lesz hétvégén, néhol hószállingózás is lehet Folytatódik a borús, párás idő. Emellett többfelé előfordulhat ónos szitálás, és néhol hószállingózás is lehet - derül ki az...

A Mi Hazánk törölné a...

A Mi Hazánk törölné a trianoni békediktátumról szóló törvényt A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a trianoni békediktátum ratifikációjáról szóló 1921-es törvény...

Jön a hidegfront, vasárnap...

Az előrejelzések szerint szombaton élénk, erős széllökésekkel érkezik egy hidegfront, ami vasárnapra kitisztítja az ország levegőjét - mondta Molnár Csilla meteorológus csütörtök reggel...

Apponyi Albert trianoni...

Apponyi Albert gróf (1846-1933), az első világháborút lezáró béketárgyalások magyar küldöttségének vezetője 1920. január 16-án Párizsban - Magyarország érdekében - mondott trianoni...

A szokásos: csütörtökön is borús, ködös lesz az idő

A szokásos: csütörtökön is borús, ködös lesz az idő Az ország legnagyobb részén folytatódik a borult, párás, foltokban ködös idő, de csütörtökön főként nyugaton helyenként kisüt a nap.    A borult, ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás, szitálás előfordulhat. Éjszaka és csütörtökön napközben többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában -3 és +2 fok között alakul, de ahol kisüt a nap, ennél pár fokkal melegebb is lehet.

Születésnapján segített világra egy csecsemőt a mentésirányító

Születésnapján segített világra egy csecsemőt a mentésirányító Megindult szüléshez kérték a kapuvári mentők segítségét szerdán egy közeli településre, a baba azonban nem várta meg a perceken belül kiérkező egységet.    A vonalban levő mentésirányító nő pontos utasításai alapján a családja segítségével jött világra az egészséges kisfiú. A csecsemő sírásától a telefon másik felén levő mentős is meghatódott, de az újszülött ellátását továbbra is folyamatosan diktálta a mentő kiérkezéséig. Végül az édesanyával együtt mindkettőjüket stabil állapotban szállíthatták kórházba. "Ez volt életem legmeghatóbb ajándéka, amit kaphattam...

Tizenhét állomásos turnéra indult Boros Misi

Tizenhét állomásos turnéra indult Boros Misi Első országos turnéján vesz részt Boros Misi, a tehetségkutatóból ismert pécsi zongorista műsora 17 városban hangzik el a Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében.     Boros Misi februárban Kaposváron és Szegeden lép fel - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a koncertsorozat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. A turné az ajkai és martfűi koncertekkel kezdődött, ezt követően Győrben, Debrecenben, Szombathelyen Egerben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Tatabányán, Székesfehérváron, Kecskeméten, Miskolcon, Békéscsabán,...

Lezárták a nyomozást a...

Lezárta a rendőrség a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az...

Hajdú-Bihar megyében is...

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy nagy létszámú, mintegy 115 000-es állományú kacsatartó telepen is azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...

Idén is jár a kormányzati...

Idén is segítséget kapnak a 20 év alatti fiatalok a jogosítványukhoz megszerzéséhez - közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.     Az intézkedés a fiatalok...

Lehet, hogy károsítják a...

Az Autós Nagykoalíció elnöke azt javasolta az M1 kedd reggeli műsorában, hogy a régebbi autók tulajdonosai keressék fel szerelőjüket és kérjenek tanácsot arról, hogy az új, bioetanolt...

Február közepéig lehet...

A felsőoktatási felvételire való jelentkezési lapot február 15-ig lehet benyújtani - mondta Horváth Zita, a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes...

Január 15-ig kell dönteniük...

A volt evások január 1-je óta áfaalanynak minősülnek, ami azzal jár, hogy legkésőbb január 15-ig be kell jelenteniük, hogy adófizetési kötelezettségüknek hogyan kívánnak eleget tenni -...

Szerdán is borult, ködös időjárás várható

Szerdán is borult, ködös időjárás várható Az ország legnagyobb részén borult, párás, helyenként ködös idő várható.  Szerdán a Dunántúlon nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet. A borult, ködös tájakon helyenként hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A déli, délkeleti szél kedden a Dunántúlon néhol megélénkül, szerdán meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és 0 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában -2 és +4, a napos tájakon 5-8 fok között valószínű.

Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét

Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét Január 15-től, szerdától nemzeti zászlóval is kötelező feltüntetni a nagyobb boltok húspultjaiban kapható nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét - közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.     Az elnök ismertette, hogy a rendelet szerint a 200 négyzetméternél nagyobb üzletekben a származási hely beazonosítását zászlókkal kell segíteni. Az ennél kisebb üzletekben a hús szármázását csak betűvel kell jelölni, a rendelkezés a betűk méretéről is szól. A születés, a tartás helye és a vágás helye dönti el azt, hogy milyen zászlót kell...

Visszahívják a Lidlben árusított egyik paradicsomot

Visszahívják a Lidlben árusított egyik paradicsomot Etefon növényvédőszer-maradékot találtak a Lidlben árusított lédig fürtös paradicsomon, ezért az üzletlánc azt kéri, aki a termékből vásárolt, ne fogyassza el, hanem vigye vissza bármelyik üzletükbe, ahol a vételárat nyugta nélkül is visszatérítik.     A Lidl a honlapján közölte: a Hódkertész Kft. a fogyasztók egészségének védelme érdekében elővigyázatosságból visszahívja azon lédig (nem előrecsomagolt, friss) fürtösparadicsom termékét, amely a Lidl üzletekben január 8. és január 10. között volt kapható, mert a Lidl saját minőségellenőrzési vizsgálatai során...