Tizenegy településen lesz időközi választás vasárnap

Tizenegy településen lesz időközi választás vasárnap Tizenegy településen tartanak időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást vasárnap. Azokat a korábban már kitűzött időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet miatt már nem tudtak megrendezni.     A Csongrád-Csanád megyei Csanádpalotán polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak vasárnap, mert a képviselő-testület 2020 júliusában feloszlott. A polgármesteri posztért két független jelölt indul: a települést 2019 ősztől irányító Debreczeni István és...

Marad a meleg, s fújdogálni kezd a déli szél

Marad a meleg, s fújdogálni kezd a déli szél Éjszaka csökken a felhőzet, és ezzel együtt a csapadékhajlam is.   Holnap azonban élénk lökések kísérik a déli, délkeleti szelet. Emellett záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős, viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 20 és 26 fok között várható.

Egyre nő az autók átlagéletkora Magyarországon

Egyre nő az autók átlagéletkora Magyarországon A magyarországi járműállomány még soha nem volt olyan idős, mint jelenleg, és a tendencia további romlását vetíti előre a használt autók árának várható növekedése - hívja fel a figyelmet a Das WeltAuto közleményében. Idézik a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait, amely szerint 2021 végére 15 év fölé nőtt a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora Magyarországon. Az autóállomány öregedése erőteljes, négy és fél év alatt egy évvel idősödött - emelik ki -, 2017 júniusában ugyanis még 14 év volt a járművek átlagos kora. A magyarországi utakon futó autók között a FIAT-ok...

Kitakarítják az ország...

Május közepéig az országban található valamennyi autóbusz-állomásán végez a tavaszi nagytakarítással a Volánbusz, a napi takarításhoz képest emelt szinten tisztítják meg a várótermeket,...

Záporok, zivatarok...

Szerdán napközben is a fátyolfelhők és a többórás napsütés mellett magasba tornyosuló gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban a délutáni, kora esti órákban több helyen alakulnak ki...

Több millió okmány...

Több millió okmány érvényességét kell meghosszabbítani A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején lejáró okmányok június 30-ig érvényesek, ezért arra kérik az érintetteket,...

Ha ilyen csokit, sütit,...

Szalmonella szennyezettség gyanúja miatt a gyártó visszahívta a forgalomból az Elite márkájú csokoládékat, édességeket, süteményeket, ostyákat, rágógumikat, puffasztott rizseket - közölte...

Korlátozások nélkül...

A háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásban a koronavírus-járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az emberi erőforrások minisztere már két éve, 2020. május...

Sokkolóval és bicskával...

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, majd a vételár-hátralékot sokkolóval és bicskával kényszerítette ki kiskorú adósaitól -...

Lejár a választási plakátok eltávolításának határideje

Lejár a választási plakátok eltávolításának határideje Kedden 16 órakor lejár a határidő arra, hogy az országgyűlési választáson induló jelöltek és pártok eltávolítsák a kampány időszakában közterületen elhelyezett plakátjaikat.     A választási eljárási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 3-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték. Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, és a költségét kiszámlázhatják. A legtöbb önkormányzat a...

Gomolyfelhős, de kellemesen meleg idő várható

Gomolyfelhős, de kellemesen meleg idő várható Kedden is a több-kevesebb napsütés mellett fátyolfelhőkre és sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás, és hétfő estig, valamint kedd késő délelőttől újra több helyen várható zápor, zivatar.    A déli megyékben kevesebb helyen eshet. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti. A szél csak zivatarok és intenzívebb záporok környezetében erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20 és 24 fok között valószínű.

A tanárok szerint jól teljesíthető feladatsort kaptak a diákok

A tanárok szerint jól teljesíthető feladatsort kaptak a diákok Egyértelmű, jól teljesíthető, a felkészültség mérésére alkalmas feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok.     Középszinten a magyarérettségi első részében egy 1999-ben kiadott szótár előszava alapján kellett megoldani feladatokat, a szövegalkotási részben iskolai memoriterekről írhattak érvelést az érettségizők vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhattak meg hozzászólást. A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját...

Ismét Kövér Lászlót...

Ismét Kövér Lászlót választották a Tisztelt Ház elnökévé Titkos szavazással Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé a képviselők a parlament alakuló ülésén hétfőn. ...

Megalakult az új...

Megalakult az új Országgyűlés, esküt tettek a képviselők Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn, ezzel megalakult az új parlament...

Több mint kilencszáz...

Több mint kilencszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén Péntektől vasárnapig 913 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos...

Megalakul az új...

Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel...

Mutatjuk, milyen lesz az...

Mutatjuk, milyen lesz az idő jövő héten: mindenből jut egy kicsi Borúsabb lesz az időjárás a jövő héten: napsütés is várható, de többször előfordulhat zápor, akár zivatar is. Ezzel együtt...

Megérkeztek a hatos lottó...

Megérkeztek a hatos lottó friss nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Nagyon sok pénzt érhet ez az öt nyerőszám a lottón

Nagyon sok pénzt érhet ez az öt nyerőszám a lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő)30 (harminc)41 (negyvenegy)45 (negyvenöt)88 (nyolcvannyolc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 3 373 820 forint;3 találatos szelvény 1596 darab, nyereményük egyenként 28 675 forint;2 találatos szelvény 49 957 darab, nyereményük egyenként 2405 forint;Joker: 424525

Tavaszias, de felhős idővel indul a május

Tavaszias, de felhős idővel indul a május Ilyen időjárás vár ránk a hét utolsó napján.Vasárnap főleg a Dunántúlon lehet erőteljesebb a felhőképződés. Elszórt jelleggel várható zápor, zivatar, erre legkisebb esély az ország északkeleti harmadában mutatkozik. Az északkeleti, vasárnap pedig a délkeleti szél napközben időnként megélénkül. Zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a vízpartokon, városokban ennél enyhébb, a fagyzugokban pedig hidegebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között alakul.

Az emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak

Az emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.   Az oldalon megosztott, a kabinet honlapján megjelent közleményben Zsigó Róbert kifejtette, a kormány tizenkét éve családbarát kormányzást folytat, amelynek kiemelt eleme az idősek támogatása, megbecsülése, anyagi jólétük garantálása, ezt szolgálják az elmúlt napok kormányzati döntései is. Hangsúlyozta: a nyugellátások és a nyugdíjszerű...