Kolompár mentelmi jogának felfüggesztését kérték

A napilap szerdai cikkében emlékeztet arra, hogy az MCF Roma Összefogás Párt egyetlen parlamenti jelöltje a Borsod megyei 5. számú választási körzetben indulhat. Kolompár Orbán három mostanra egyesített büntetőügy vádlottja, a törvény szerint azonban jelöltsége idejére megilleti a mentelmi jog, így a bíróság addig felfüggeszti az ellene folyó eljárást, hacsak az OVB nem függeszti fel a mentelmi jogát - írja a lap.

Regőczi: kifizetőhelyként működött a BKV

A közlekedési vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottja a Népszabadságnak azt is megemlítette, hogy ilyen kifizetőhely volt az MTV, a Magyar Posta, vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően, de ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz szerinte."Két-háromhetente kaptam politikai kérést. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve az SZDSZ részéről leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intézett hozzám utasításokat" - mondta a Népszabadságnak Regőczi Miklós. Hozzátette: Demszky Gábor és Hagyó Miklós...

Csapody dührohamot kapott: újabb MDF-balhé

Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem akar közreműködni a magyar politikai életben. A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában."Elköszönök a választópolgároktól, megköszönöm (...) a kopogtatócédulák tulajdonosainak azt a sok-sok segítséget, amit kaptam" - mondta Csapody Miklós az ATV-n. Részéről a kampány véget ért. "Én ezt így tovább nem tudom vállalni, tettem, amit tehettem" - idézte szavait az MTI.Azt egyelőre nem akarta megmondani, hogy a választástól visszalép-e, csak annyit mondott: erre a...

Alkotmányos az élettársi...

Az Ab megerősítette: az azonos neműek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat iránti igény - mivel ők házasságra nem léphetnek - az emberi méltósághoz való jogból levezethető.A...

A szocialistákat zavarja a...

Nyakó István szóvivő keddi tájékoztatása szerint az MTV két külön pártként kezeli a Fideszt és a KDNP-t, pedig közös listán indulnak. Emiatt nekik együttesen 50 perc jut a többi párt 25...

Molnár Oszkár már nem...

Molnár Oszkár azért lett független jelölt, mert a Fidesz megvonta tőle bizalmát, és helyette a helyi kórház vezetőjét, Daher Pierre-t indítja az áprilisi választáson.Molnár Oszkárt...

A Népszabadság elnézést kér...

Kövér László fideszes országgyűlési képviselő, a párt országos választmányának elnöke azért perelte be a napilapot, mert álláspontja szerint megsértette jó hírnevét a tavaly július 7-én...

SZDSZ: Ikvai-Szabó...

Retkes Attila annak kapcsán juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy az Index hírportál kedden egyebek között azt írta: Mesterházy Ernő, a főpolgármester volt politikai tanácsadója...

Fidesz: a Gyurcsány-korszak...

Cser-Palkovics András Kökény Mihály (MSZP) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva közleményében hangsúlyozta, hogy garantálni fogják az ellátás biztonságát és a tisztes...

Kolompár: nincs megállapodás az MDF-fel

A roma politikus az MTI-nek azt mondta: az általa vezetett politikai tömörülés az országgyűlési választások kiírását követően több párttal is folytatott szakmai egyeztetéseket, így az MDF-fel is, de ez nem jelenti azt, hogy bárhová is elkötelezték volna magukat.Kolompár Orbán kijelentette: "nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az MCF Roma Összefogás Párt választási együttműködési megállapodást kötött volna az MDF-fel".Az atv. hu kedd délelőtt az MCF elnökéhez közelálló forrásra hivatkozva azt írta: választási együttműködést köt az MDF és a Kolompár Orbán vezette...

Morvai: feljelentés hazaárulás miatt

Morvai: feljelentés hazaárulás miatt Az EP-képviselő a parlament honvédelmi bizottságának keddi rendkívüli ülésén kiemelte: az érintett politikusoknak is felelősséget kell vállalniuk a történtekért, és le kell mondaniuk.Tóth Károly szocialista képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a kormánynak már döntéseket kellett volna hoznia ebben a kérdésben, mivel szabályszegés történt.Demeter Ervin fideszes képviselő kiemelte: fontos lenne, hogy csak azon államok gépei gyakorolhassanak Magyarországon, amelyek tagjai a NATO-nak, ebből a szempontból nem kell különbséget tenni például Izrael és Oroszország között.

Szekeres: a HM tudott a gépek érkezéséről

Megalapozatlan minden olyan kijelentés, hogy a honvédség nem tudott a repülőkről vagy nem ellenőrzi a légteret - hangsúlyozta a miniszter.A repülőgépek a megadott időben és útvonalon repültek. A repülést a NATO és az Eurocontrol, az Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért is figyelemmel kísérte - tette hozzá.Múlt csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Bocskai István azt mondta, hogy a tárcának előzetesen semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezéséről.Szabó Vilmos külügyi államtitkár a keddi bizottsági ülésen kiemelte: a Külügyminisztérium...

Közel kilencezren...

Emlékeztetett: a 2010-es országgyűlési képviselő-választáson a külföldön tartózkodó választópolgárok a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi...

LMP: vidéken könnyebb volt...

Pinczés Bálint az MTI kérdésére elmondta: noha sokan városi értelmiségiekből, egyetemistákból álló csapatnak gondolták az LMP-t, kisebb településeken váratlanul sokan támogatták őket...

Minden megyében állított...

A területi listákról az országgyűlési választáson összesen 152 mandátumot osztanak ki. Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok...

Feljelentették a Jobbik...

A lap keddi számában arról írt, hogy a Jobbik Városház téri választási irodájának kirakatában zsidó közösséget sértő karikatúrák láthatók, szélsőséges, zsidózó szövegek olvashatók. A...

Bajnai: nincsenek rejtett...

A napilap keddi számában közölt interjúban a miniszterelnök a kormány munkáját a vállalások teljesítésével minősítette. Azt mondta: egy évvel ezelőtt 3 feladatot vállaltak, ezek...

Izraeli repülők: ülésezik a...

A tanácskozást a testület fideszes tagjai kezdeményezték, a párt álláspontja szerint ugyanis az emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen célból érkeztek az izraeli repülők...

Morvai népszerűbb, mint Bokros Lajos vagy Mesterházy

Morvai Krisztinától alig marad le Vona Gábor (29 pont), a Jobbik szavazói körében pedig egyformán kedveltek (71 pontosak).Az első helyért továbbra is nagy a verseny Sólyom László (46 pont) és Orbán Viktor (45 pont) között, az elmúlt hónapokban Navracsics Tibor stabilizálta harmadik helyét, 37 ponttal. A rangsor végén az SZDSZ politikusai találhatók.Orbán Viktor a legkedveltebb kormányfőjelölt, népszerűségének mértéke és megítélésének szerkezete hónapok óta változatlan. Mesterházy Attilának 29, Bokros Lajosnak 26 pontja van.Az Ipsos megjegyzi azt is: Orbánnak és Mesterházynak...

Ecostat: az idén stagnál, jövőre nő a GDP

A háztartások végső fogyasztása 2010-ben 3,1 százalékkal csökken, jövőre már 2,2 százalékkal nő. A beruházások az idén 1,2 százalékkal emelkednek, 2011-ben pedig további 4,3 százalékkal. Az Ecostat számításai szerint az idén az államháztartás eredményszemléletű hiánya (ESA) GDP arányosan 4,1 százalék lesz, s jövőre ez megismétlődik.Az IMF hitelkerethez nem kell hozzányúlni, mivel a devizában felmerülő államadósságot devizában, a forintban lejárót pedig forintban képes megújítani az Államadósság Kezelő Központ - közölte Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója az intézet...

Mégis terjesztik a Narancsvidéket

Az Országos Választási Bizottság (OVB) a múlt pénteken jogsértőnek nyilvánította a Narancsvidéket, és a terjesztését megtiltó határozatot hozott, de még hétfőn is terjesztették a kiadványt Kaposváron és környékén - mondta a Fidesz megyei elnöke, hozzátéve: ez a választás rendjének megsértése, vagyis indokolt a rendőrségi feljelentés.Az OVB azért minősítette jogsértőnek a kiadványt, mert a párt nem tüntetett fel impresszumot, s emiatt a testület a további terjesztést is megtiltotta.Juhász Tibor a tájékoztatón is felszólította az MSZP-t, közvetlenül Lamperth Mónikát és Kolber...