Amerikában kezdődik a szavazás a jövő héten
A kontinens magyar nagykövetségein és főkonzulátusain azok adhatják le voksukat, akik március 19-éig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe és jelezték, melyik városban akarnak szavazni.Azért kell korábban, egy héttel a magyarországi szavazás előtt megtartani az összes magyar külképviseleten az első fordulót, hogy az urnák időben hazaérkezhessenek. Ez azt jelenti, hogy a külképviseleteken április 4-én, azaz húsvét vasárnap lesz a voksolás, Amerikában pedig - az időeltolódás miatt - még egy nappal korábban, április 3-án. A második fordulót már a magyarországi szavazással...Lendvai: tragédia, ha a Jobbik a második
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz azért nem mond konkrétumokat, mert politikusai attól tartanak, hogy el kell majd mondaniuk a maguk őszödi beszédét. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: "ma az számít, hagyjuk-e felülírni a húsz éve kivívott parlamenti demokráciát, eltűrjük-e a burkolt vagy direkt rendszervisszaváltást. Mert két irányból is veszély fenyeget".Elismerte, hogy van olyan, amiben a párt nem volt elég erős. "Mindnyájunkat tép, mar, gyötör a korrupciós jelenségek sora" - mondta. Általánosnak tartotta azonban, hogy minden hatalom körül feltűnnek a...Illegális kutyatelepre bukkantak Dabason
Az állatvédő szervezetet a Dabasi Hatósági Főállatorvos, Kiss Miklós értesítette arról, hogy Dabason, egy elhagyott tanyán működtetett illegális telepen több mint 30 kutyát tartanak. A telep nem rendelkezik semmilyen engedéllyel. Az állatok étel nélkül, minimális és szennyezett ivóvízzel ellátva a saját vizeletükben és ürülékükben, emberi felügyelet nélkül, néhányuk a pincébe zárva élnek. Mint látható volt, többük azonnali orvosi ellátásra szorult - áll a közleményben.A tanya tulajdonosa - aki már korábban is több alkalommal megsértette az állattartásra vonatkozó előírásokat -,...Mesterházy: a magyarok a...
A szocialista politikus - aki kisebb késéssel érkezett meg a szabolcsi megyeszékhelyre egy debreceni fórumról - elmondta: szükség van a párbeszédre, hogy "megértsük egymás...Kövér László: „Elgurult a...
A legnagyobb ellenzéki párt választmányi elnöke úgy látja, minden idők egyik legnehezebb feladata lesz talpra állítani az országot az elmúlt 8 év szocialista kormányzása után. „Ám...Vasárnap hajnalban lesz az...
A MÁV közlése szerint a belföldi vonatközlekedésben a 2.00 és 3.00 óra között induló személyvonatokat az állomásokról csak az óraigazítás után, legkorábban hajnali 3.00 órakor indítják...Pálffy: több magyar...
A televíziós személyiség a főváros XI. kerületében tartott lakossági fórumon azt mondta, hogy a közmédiumok feladata, hogy valós híreket, értékes kulturális műsorokat és színvonalas...Nincs bérmegállapodás a...
Gulyás Attila, a BKV egyik legnagyobb szakszervezeti szövetségének elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a januárban sztrájkoló szakszervezetek a legutóbbi, csütörtöki...Egy másik függőség: a játék
A játékfüggőség veszélyei[#video:952]
Hatpárti oktatási vita a PDSZ rendhagyó fórumán
Az iskolák finanszírozása kapcsán Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa kiemelte: a központi költségvetés az iskolafenntartásnak jelenleg csak mintegy a felét finanszírozza, ezt szerinte a következő kormányzati ciklus második felére 90 százalékra kell emelni, az önkormányzatoknak pedig csak a fennmaradó 10 százalékot kellene hozzátenniük.Szabó Zoltán szocialista parlamenti képviselő szerint viszont az önkormányzati rendszert kell megreformálni, ezután pedig maradhatnának ők a fenntartók. Varga András a Civil Mozgalom képviseletében a tanulói csoportok, és nem az egyes tanulók...Átadták a százezredik szociális üdülési csekket
Az eseményen Kiss Péter társadalompolitikai miniszter elmondta: ebben az évben akár 120 ezren is igénybe vehetik a szociális üdülési csekket, amelyet mindenki megkaphat, aki megfelel a feltételeknek.Az alapítvány idei programja során 1,5 milliárd forint értékben alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, 1,3 milliárd forintért kisgyermekes anyukáknak, családoknak, 300 millió forint értékben fogyatékosoknak, 100 millió forintért pedig szakiskolákban tanulóknak nyújt szociális támogatást üdülési csekk révén.A miniszter rámutatott: március közepéig 45 ezer nyugdíjas, 43 ezer munkavállaló, 5...Roma fiatalok válhatnak rendőrré
A főkapitányság a rendőri hivatás választásának ösztönzésére a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is meghirdette ösztöndíj-pályázatát roma fiatalok számára. A pályáztatás része a hazai cigányságot érintő felzárkóztatási programnak, amelyet az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az Országos Rendőr-főkapitányság kötött - emlékeztetett Gaskó Bertalan.Az ösztöndíjra és egyéb juttatásokra negyven fiatal nyújtott be érvényes pályázatot, tizeneggyel kötött szerződést a főkapitányság.A támogatási rendszer segítségével az elmúlt években már hat fiatal került a megye rendőri...
Elmaradt a pártvezetők...
A konferenciát szervező Politológus Hallgatók Országos Egyesülete eredetileg Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, Kovács László volt szocialista pártelnököt, Szegedi Csanádot, a Jobbik...Állami vagyonkatasztert...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) volt alelnöke az általa felvázolt teendők közül elsőként egy állami vagyonkataszter elkészítését említette, amely megmutatná, hogy hány hektár rétje, földje,...Hiller: több mint 25...
"A közeljövőben a kutatóegyetemi cím odaítélésével, illetve a kutatóegyetemi rendszer felállításával több mint 25 milliárd forint plusz jelentkezik a magyar felsőoktatás...A fiatalokról vitatkoztak a...
A Politológus Hallgatók Országos Egyesületének konferenciáján Szávay István, a Jobbik képviselőjelöltje, Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja és Szabadai Viktor, az Új Generáció elnöke...Mesterházy Attila: új...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Új, erős, demokratikus baloldal című írásában közölte: az áprilisi választáson nemcsak pártokra szavazunk, hanem a mindennapok nyugalmáról és szabadságáról...Orbán: Martonyi irányítaná...
Martonyi János már az 1998-től működő Orbán-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget.Orbán Viktor konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy lesz két-három olyan téma is a soros elnökség...Nem vállalja a repülőbotrányt a volt NKH-igazgató
Az igazgató szerint azért nem tudták betartani a szabályokat, mert a repülőgépek légtérhasználati jogáról szóló törvény alkalmazhatatlan. Elmondása szerint ezt többször is jelezték a szakminisztériumoknak, felvetésükkel azonban érdemben egyik tárca sem foglalkozott.Lehet, hogy mégsem lesz jelölt Leinemann
Leinemann Zsolt Debrecen 2. számú választókörzetében akart indulni függetlenként. A lapnak a hajdú-bihari területi választási iroda vezetője elmondta: a jelöltnek az ország minden tájáról odasereglett emberek gyűjtöttek kopogtatócédulát, de erre nem volt meghatalmazásuk. E nélkül a cédulagyűjtés jogosulatlan adatkezelésnek számít. A döntés ellen vasárnapig lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a bírósághoz.Előzetesben marad Gál György (SZDSZ)
A bíróság honlapján olvasható közlemény szerint a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Bíróság május 27-ig meghosszabbította G. György gyanúsított előzetes letartóztatását.
« Előző
30672 | 30699 | 30726 | 30753 | 30780 | 30807 | 30834 | 30861 | 30888 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

