Fidesz: a Gyurcsány-korszak tönkretette az egészségügyet
2010. március 23. kedd 16:30
Cser-Palkovics András Kökény Mihály (MSZP) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva közleményében hangsúlyozta, hogy garantálni fogják az ellátás biztonságát és a tisztes megélhetést az orvosoknak, ápolóknak.
Az MSZP szakpolitikusa kedden budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz programjának egészségügyi része csúsztatásokon alapul és a valóságosnál sokkal súlyosabbnak mutatja be az ágazat helyzetét. Hozzátette: a nemzeti ügyek politikája című dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Fidesz visszamenne az időben, konzerválná a 2002 előtti viszonyokat, de nem ad választ a fenntarthatóság, a társadalom idősödésének kihívásaira.
Emlékeztetett arra, hogy a baloldal kormányra kerülése után 50 százalékkal megemelte az egészségügyi dolgozók bérét, azonnal pótolta a gyógyszerkassza "Fidesz által okozott" hiányát, erősítette a járulékfizetési fegyelmet, rendbe tette a gyógyszerpiacot, korszerűsítette a védőoltási rendszert és minden korábbi mértéket meghaladó fejlesztéseket hajt végre.
Sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz programja elbizonytalanítja azokat befektetőket, akik még nem mentek el az egészségügyből.
Kökény Mihály nem érti, hogy a Fidesz "mitől akarja megvédeni az egészségügyet". A reformoktól, az új kihívásokhoz való alkalmazkodástól, az ötszáz új, többletszolgáltatást kínáló patikától, a betegjogi intézményrendszer erősítésétől, a szakorvosképzés átalakításától, a modernizáció iránt elkötelezett, cselekvő, "de persze hibákat is elkövető" szocialistáktól? - kérdezte.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...

