Varga: a Mecsekérc kész szakmai segítséget nyújtani
"Teljes mértékben osztom a lakosság aggodalmait. Bár tisztában vagyunk vele, hogy milyen anyagról van szó, miként kell semlegesíteni, de a helyreállítás és a természet helyreállásának időtartama hosszú, és még nem tudjuk, hány hónapról, hány évről van szó" - közölte a vegyészmérnök végzettségű cégvezető.Hozzátette: ugyan nem látni a jeleit, de súlyos felelőtlenség lenne, ha bárki arra kényszerítené az embereket, hogy rövid időn belül visszamenjenek szennyezett otthonaikba.A mecseki uránbánya vállalat jogutódjaként jelenleg veszélyes hulladékok elhelyezésének kutatásával,...Az apa, az anya és a nagyapa is zaklatta őket
Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész pénteken azt MTI-nek azt mondta: az egyik borsodi faluban élő három vádlott - a gyermekek apja, anyja és nagyapja - közös háztartásban, együtt nevelte 2008-ig a négy kiskorú fiút. A gyerekek a cselekmények időpontjában, 2008-ban 10, 9, 8 és 4 évesek voltak. A vádlottak mindhárman rendszeresen bántalmazták a gyerekeket, és szexuális aktusokra kényszerítették őket - ismertette az ügyész.Hozzátette: hetente többször is verték, illetve zaklatták a négy gyermeket a felnőtt hozzátartozók, emellett még a család kutyájával is...Szélhámosok is gyűjtenek adományokat
A közlés szerint kreált honlapcímeken gyűjtenek adományokat a vöröskereszt nevében.A Magyar Vöröskereszt felhívja a figyelmet, hogy csak a saját honlapján, a http://www.voroskereszt.hu oldalon szereplő információk a valósak. A Magyar Vöröskereszt országos gyűjtést csak a KandH Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámán, illetve a minden hálózatból elérhető 1749-es segélyvonalon indított a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára.Hangsúlyozták, az interneten keringő levélben és az illegális honlapon szereplő, a Magyar Vöröskeresztre hivatkozó gyűjtés keretében utalt adományok...Greenpeace: mekkora az...
Szegfalvi Zsolt, a szervezet igazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten azt mondta: a településen a vízelvezető árokból vett mintában pedig az ivóvíz megengedett arzéntartalmának a...Iszapár: Javul a helyzet, a...
A kármentesítési szóvivő hangsúlyozta: a Duna élővilága már nincs veszélyben, miután péntek reggel már 8 körüli pH-értéket mértek a folyóban.A szóvivő szerint az érintett folyószakaszon...Lángoló gázpalackkal...
A férfi csütörtök délután otthon veszekedni kezdett a feleségével, aki a közelben lakó rokonaihoz menekült. A férj egy meggyújtott PB-gázpalackkal ment a nő után, és az udvarról azzal...Győr felett már leálltak a...
Reggel Győrnél a Rábán 9-es szint alácsökkent a víz pH-értéke, ott, ahol a foló a Mosoni-Dunába ömlött, 8,4-es értéket mutattak a műszerek.Gönyűnél, a Mosoni- és az Öreg-Duna találkozása...Aki nem megy vissza, annak...
A katasztrófa sújtotta térségben nyolcvan rendőr gondoskodik folyamatosan a biztonságról, s a speciális mentők is folytatják az éjszakára felfüggesztett keresést. Munkájukat erősen...Nem tölthet be mindegyikük...
A tízezer lakosnál kisebb településeken úgynevezett egyéni listán választották a képviselőket, minden választópolgárnak annyi szavazata volt, ahány fős képviselő-testület van az adott...Hiába ereszetették le a tavat, nem találják a három eltűntet
A szóvivő hozzátette: a halastó, amely erősen eliszaposodott megnehezíti a kutatást.Jelenleg is folyik a korábban átszakadt 10-es tározó körgátjának erősítése, amit száz emberrel és 25 nehéz teherautóval végeznek.Dobson Tibor beszámolt arról is, hogy pénteken a katasztrófavédelem helikopterről gipszet szór a Marcalba annak érdekében, hogy semlegesítsék a lúgos hatást illetve csökkentsék a folyó pH értékét. Erre azért van szükség, mert egy másik tározóból folyamatosan 100 ezer köbméter lúgos vizet engednek a folyóba.Jelenleg a Rába Mosoni-Dunánál lévő torkolatánál 9-es pH értéket...Reggeli lapszemle: Tizenegyes a médiának
Népszabadság: A napokban felálló Médiatanács, és szuperkuratóriumok esélyes tagjelöltjeinek listáját állította össze pénteki számában a Népszabadság.Az ORTT jogutódaként létrejövő Médiatanács elnökjelöltje automatikusan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Szalai Annamária (Fidesz), de a Médiatanács további négy tagjának megválasztása még nem lefutott: a jelölőbizottságban az öt frakció csak négy tagot választhat konszenzussal, ellenkező esetben kétharmaddal dönthet a kormányoldal.A lap információi szerint a tagságra esélyes Tirts Tamás (KDNP), Jánosi György (MSZP) és...Vörösiszap: adományozz sms-ben is!
Újraindult a Magyar Vöröskereszt 1749-es számon tárcsázható segélyvonala, amely a Telenor, T-Home, Vodafone, Invitel és UPC hálózatából hívható. A betelefonálók és akik sms-ben az ISZAP szót küldik a számra 200 Ft-ot adományoznak.Vörösiszap: sürgős segítség...
Eszerint a magyar hatóságok 19 óra 36 perckor sürgős segítséget kértek: azonnali szükségük van 3-5 olyan szakemberre, aki jelentős helyszíni tapasztalatokkal rendelkezik mérgező iszap...Lamperth: a Szent Korona...
Lamperth Mónika, a szocialisták közjogi kabinetvezetője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a számvevőszék elnöke súlyos szereptévesztésbe került, amikor az...Novák: az a lajstrom inkább...
Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság elnöke szerdán közölte az MTI-vel, hogy a testület egy több száz fővárosi választópolgár személyes adatait tartalmazó nyilvántartás miatt...Iszap: egymillió liter...
A szállítást a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság megbízásából már szerdán este elkezdték 10-15 kamionnal és folyamatosan egészen vasárnap estig viszik a mentesítésre...Magyar tartalékos haderő:...
A tárcavezető bejelentette: elkészült a tartalékos rendszer újbóli felállításának elgondolása, a jövő héten dönt a felállítás...
Vasárnap védelme,...
A fenti szervezetek a Kereszténydemokrata Néppárt felkérésére fogalmazták meg és juttatták el javaslataikat az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz.A NOE általánossá tenné a...Baj van: halpusztulás a Duna főágán
A kárfelszámolási szóvivő azt mondta: a Rába és a Duna torkolatában 9,1 pH-értéket mértek, és szórványos halpusztulásról érkezett jelentés. Közlése szerint ahhoz, hogy a folyó élővilágát meg lehessen menteni, a 14-es skálán 8 alá kell vinni a pH-értéket.A hétfő délután bekövetkezett ökológiai és ipari katasztrófa után a Torna-patak vizében 13,5-es pH-értéket mutattak ki, majd a szennyező anyag a Marcal folyóba kerülve kipusztította annak teljes élővilágát.A Duna főágát csütörtök délre érte el a vörösiszap-szennyeződés.A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka...Az MSZP partidrogoktól félti az ifjúságot
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt kérdezte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, hogy a kabinet mikor kívánja ismét összehívni az országgyűlési választások óta nem ülésező kábítószerügyi koordinációs bizottságot.Az ellenzéki képviselő azt is tudni szeretné a tárcavezetőtől, hogy a kormány miért vonta el a drogprevencióra, illetve a kábítószerfogyasztók ellátására fordítható pénzek jelentős részét.A partidrogok az elmúlt években veszélyességük ellenére is egyre népszerűbbek lettek, egyes fajtáikhoz pedig akár másfél óra alatt is...A kommunizmus még nem bukott meg, talán nem is fog
A főigazgató A kommunizmus természete című előadásában megjegyezte: a kommunizmus majdnem az egész XX. századot kitöltötte, és a világ minden részére kiterjedt, de "sötét árnyéka ma is rávetül" az emberekre. Még nem vigasztaltuk meg azokat, akiket a kommunista diktatúra megalázott, akiknek kettétörte az életét, akiket megalázott - mondta Schmidt Mária.Még nem kértek bocsánatot a tettesek, még nem tudtak megbocsátani az áldozatok. Még nem merünk bízni egymásban és magunkban, még nem tudjuk elhinni, hogy sorsunk a kezünkben van - vélekedett a főigazgató a Konrad Adenauer...
« Előző
27864 | 27891 | 27918 | 27945 | 27972 | 27999 | 28026 | 28053 | 28080 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

