Lamperth: a Szent Korona politikai álláspont
2010. október 07. csütörtök 20:30
Lamperth Mónika, a szocialisták közjogi kabinetvezetője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a számvevőszék elnöke súlyos szereptévesztésbe került, amikor az alkotmánymódosításra tett javaslatát megfogalmazta.
A politikus emlékeztet: Domokos László az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elküldött javaslata azt tartalmazza, hogy az alaptörvény preambulumában hivatkozzon a Szent Koronára, mint kiemelkedő történelmi ereklyére, valamint a kereszténység hatására a nemzet erkölcsi tartásának kialakulásában és megszilárdításában.
A szocialista országgyűlési képviselő szerint ez politikai álláspont, ezért ellentétes a számvevőszék elnökének feladatával, funkciójával, és azzal, hogy az ÁSZ független ellenőrző testület.
Domokos László akkor segítene az új alkotmányt előkészítő folyamatban, ha a közpénzügyek rendszerszerű, a hatályos alaptörvényből hiányzó szabályozására tenne szakszerű, részletes javaslatot - hangsúlyozza Lamperth Mónika, arra kérve az ÁSZ elnökét, hogy e területen munkálkodjon, és hagyja a politikát a politikusokra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

