Greenpeace: mekkora az arzéntartalom?
2010. október 08. péntek 13:41
Szegfalvi Zsolt, a szervezet igazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten azt mondta: a településen a vízelvezető árokból vett mintában pedig az ivóvíz megengedett arzéntartalmának a 25-szeresét mérték.
Az igazgató hozzátette: a mért szennyeződési értékek jóval magasabbak azoknál, amelyek a hivatalos tájékoztatásban megjelentek. A vizsgálatokat a magyar Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Kft. és a bécsi Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal végezte el a Greenpeace megbízásából.
A szervezet közlése szerint az iszapmintában az arzén mennyisége 110 mg/kg volt, ez kétszerese a vörösiszapra jellemző értéknek. A higanytartalom 1,3 mg/kg, a krómé pedig 660 mg/kg volt. Ez a teljes kiszabadult iszapmennyiségre nézve 50 tonna arzént jelent.
Szegfalvi Zsolt azt mondta: amíg az iszap és a szennyezett vizek pH-értéke magas, addig a szennyező anyagok kötöttek maradnak azokban, ha azonban az érték csökken, könnyebben szabadulnak fel. Utalt arra is, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint az arzén nem érte el az ivóvízbázist.
A vízelvezető árokból vett minta arzéntartalma 0,25 mg volt literenként, ez 25-szerese az egészségügyi határértéknek. A Greenpeace szerint ez a szennyezés hosszú távú kockázatot jelent a vízbázisokra és az ökoszisztémára egyaránt.
Az igazgató kitért arra, hogy a hivatalos vélemény szerint az iszap a talajra nem jelent súlyos veszélyt, a kormány csütörtökön mégis a mérgező iszap kezelésében jártas szakembereket kért az EU-tól.
Mint mondta, a mostani vizsgálatnál részletesebb eredmények várhatók a hétfőre elkészülő bővebb analízistől.
A szervezet pénteki közleményében azt írta: "az Állami Tisztiorvosi Szolgálat által október 7-én közzétett megnyugtató anyagokkal a Greenpeace érdemben nem foglalkozott, mivel azok az 1987-es mintavételen alapultak".
Kitért arra is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalása szerint "a vörösiszap nem tartalmaz az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű kioldható nehézfémet", higany például nem is található benne, a krómról és az arzénról pedig szót sem ejtenek.
A szervezet közleményében kiemelte, hogy az arzén növényekre és állatokra egyaránt mérgező, gerinces állatoknál és az embereknél súlyos idegkárosodást okozhat. A higany elraktározódhat a táplálékláncban - különösen a halak húsában - és az arzénhoz hasonlóan idegrendszeri károsodást okozhat.
A Greenpeace felszólította a kormányt: azonnal hozzon nyilvánosságra minden, a katasztrófa súlyosságára vonatkozó adatot, s kötelezze a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-t és "annak milliárdos tulajdonosait", hogy maradéktalanul térítsék meg az áldozatok kárait és a katasztrófa kezelésének költségeit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már elérhetők a magyar rendőrök az...
- Idén már 61 ember veszítette életét...
- A baranyai bíróságokra is beszökik a...
- Három jármű is kiégett az éjszakai...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...