Most egyet fizet, hármat kap, ráadásul alkudhat is - Hirdetési akció
Dél-dunántúli hirdetési akciónkban partnereink a Pécsi Újság.hu, a Kaposvári Újság.hu és a Mohácsi Újság.hu hírportálok hirdetési felületeit most "egyet fizet, hármat kap" áron vehetik igénybe. Áraink a helyben érvényes listaárak szerint értendők. Tehát a hirdetők a lakhelyük illetve székhelyük/telephelyük hírportáljának listaárai szerint (ide kattintva elérhetők: Pécsi Újság.hu listaárai, Kaposvári Újság.hu listaárai, Mohácsi Újság.hu listaárai) vásárolhatják meg mindhárom hírportál azonos felületeit. S ráadásul ezekből még további kedvezményeket is igénybe...Az antiszemitizmus elleni fellépésre szólítottak fel az Élet Menetén
Az erősödő antiszemitizmus, rasszizmus és kirekesztés elleni fellépésre szólítottak fel minden demokratikusan gondolkodó embert az Élet menete rendezvényén felszólaló hazai és külföldi szónokok vasárnap Budapesten. Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija - köszöntve az általa több tízezresre becsült tömeget - azt mondta: nem lehet engedni, hogy a rasszizmusnak teret engedjenek, ez ellen a civil társadalomnak kell fellépnie.A főrabbi utalva arra, hogy az Élet menete rendezvényével egy időben motoros felvonulást is akartak szervezni, illetve a menet elején Izrael-ellenes...
Bajnaiék nem legalizálnák a füvet - provokátort keresnek
A polgárok segítségét kéri az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség egy provokátor beazonosításában, felkutatásában - írják lapunkhoz eljuttatott közleményükben. Amint a kommüniké fogalmaz, "a héten megtartott, az orvosi célú felhasználás támogatáért rendezett Global Marijuana March budapesti rendezvényén magánemberként részt vett Juhász Péter, a pártszövetség társelnöke is". A közleményben olvasható, hogy "a tüntetés során a tömegben megjelent ismeretlen személy, kezében az Együtt2014-PM transzaparenseire megtévesztésig hasonló...
Még egy ellenzéki mozgalom:...
Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány...
Az MSZP-s Gúr Nándor...
A kormány munkaügyi intézkedési ellentétesek a korábbi ígéretekkel, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű embereknek okoznak...
Juhász Péter is demonstrált...
Az orvosi marihuána legalizálásáról szóló párbeszédet sürgetnek civilek, szervezésükben több mint kéttucatnyian jelentek meg...
Ezt az öt számot senki sem...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:18 (tizennyolc)33 (harminchárom)53...Fidesz: az MSZP csak...
A Fidesz szerint a panelházban élőket a baloldal csak kampány idején szólítgatja, amikor segíthetett volna rajtuk, akkor megduplázta az ő rezsikiadásukat is - reagált a kormánypárt arra,...Nehezedik az allergiások...
Az országban magas a pollenterhelés, egyes allergén fák virágporából már nagyon magas koncentrációt is mértek - közölte az...
Berágott a Fidesz, hogy Bajnaiékat (is?) támogatja a MOL
Tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról a Fidesz-KDNP kormány nemzeti fejlesztési minisztere, miután kiderült, hogy az olajipari vállalat támogatta a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz köthető Haza és Haladás Alapítványt. Németh Lászlóné erről a Hír TV pénteki műsorában beszélt. Németh Lászlóné a televíziónak elmondta: az állam meghatározó, de kisebbségi részvénycsomag tulajdonosa a Mol-ban, és semmilyen módon nem szól bele a társaság üzletvitelébe, így támogatási politikájába sem. Ugyanakkor kiemelte: nem tartja helyesnek, hogy egy részben állami tulajdonban álló vállalat...Szegedi Csanád ötmillió forintra perli Novák Elődöt
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken pénteken az a személyiségi jogi per, melyben Szegedi Csanád volt jobbikos politikus ötmillió forintra perli egykori párttársát, Novák Előd országgyűlési képviselőt, a Jobbik alelnökét, mert azt írta róla: nem tölthetett volna be párttisztségeket, ha tudják róla, hogy zsidó. Szegedi Csanád a párt egyik vezető személyisége, európai parlamenti képviselője volt, amíg tavaly ki nem szivárgott egy évekkel korábban titokban készített hangfelvétel, amely szerint Szegedi azt fejtegette beszélgetőtársának, hogy előnyöket tudna biztosítani számára...Orbán: amit az EP-ben mondanak, a vicces kategóriába tartozik
A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek az alkotmánymódosítást érintő felvetései közül a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet. A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Jelezte továbbá, egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról. A kormányfő a 180...
Lecsukják Gyurcsányt - a...
A hírek szerint rendkívül alacsony költségvetésből - az összeget még nem hozták nyilvánosságra -, de két hete már az...
Állás- és pályaorientációs...
Számos jelentős hazai cég képviselteti magát gyakornoki programjaival és állásajánlataival az április 19-én 10-18 óra között megrendezésre kerülő Pályaorientációs és Állásbörzén. A...Orbán szerint működik az...
Működik a kormány újraiparosítási programja, életképes az a gondolat, hogy Magyarországnak munkából, termelésből kell megélnie...
Megállt a kivándorló...
Tavaly volt az első év Magyarország uniós csatlakozása óta, hogy stagnált a külföldre távozó orvosok száma, a szakdolgozók...
Elhunyt a 800 milliós...
Elhunyt Tocsik Márta, a jogásznő haláláról szóló sajtóinformációkat korábbi jogi képviselője erősítette meg szerdán az MTI...
Olcsóbb lett a benzin és a...
Bruttó 8-8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mérsékléssel a benzin átlagára 412-413 forint, míg a gázolajé...Hoppál: a szoci kormányok eltőzsdézték a nyugdíjhozamokat
A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát, és bizonytalan volt a nyugdíjrendszer. Ezt Hoppál Péter mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: most biztonságban van az emberek nyugdíja. A nagyobbik kormánypárt szóvivője kiemelte: nyugdíj-ügyben a baloldalnak kell válaszolnia számos kérdésre. Felidézte, hogy 2010-ben, kormányváltás körül az emberek nyugdíjbefizetései végveszélyben voltak, és a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, ami megóvta volna a nyugdíjakat. A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint éppen...
Karácsonyék szerint csorbítanák a pedagógusok sztrájkjogát
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormányoldal korlátozni akarja a pedagógusok sztrájkjogát. Karácsony Gergely, a PM-hez tartozó független képviselő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a köznevelési törvény módosítása - amelyről hétfőn kezd vitázni a parlament - lényegében megtiltaná a tanárok munkabeszüntetését. A KDNP-s Michl József indítványa szerint ugyanis a pedagógusok csak a tanórák megtartása alól mentesülnének a sztrájk alatt, minden más feladatukat el kellene látniuk: így gondoskodniuk kellene például a tanulók felügyeletéről, étkeztetéséről - fejtette ki....
Havazás: hiányos felkészítés, riasztás és tájékoztatás
Az ombudsman szerint számos hiányosság volt a lakosság felkészítésében, riasztásában és tájékoztatásában, valamint a kommunikáció során a márciusi rendkívüli hóhelyzet idején, ugyanakkor a mentésben érintett szervek - az önkéntes mentőcsapatokkal, valamint a civilekkel együtt - maximálisan kihasználták személyi- és eszközállományukat. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szabó Máté felkérte a belügyminisztert, hogy tekintse át az egyes beavatkozó szervek kárhelyi és bevetésirányítási kommunikációjának tapasztalatait. Kezdeményezte...A rovat további témái
- Rogán szerint lesz még rezsicsökkentés
- "Remélem, az IMF is észreveszi, hogy pénzre nincs szükségünk"
- A szocik szerint a Fidesz válságot okozott az oktatásban
- Nincs telitalálat, 370 millió forint a jövő heti főnyeremény
- "Vannak fiatalok, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet"
- Offshore cégeket támogat a kormány?
« Előző
21249 | 21276 | 21303 | 21330 | 21357 | 21384 | 21411 | 21438 | 21465 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

