Lemondott a soproni Liszt-zenekar vezetése: nincs pénz
Pénzhiány miatt lemondott az ország legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1829-ben alapított soproni Liszt-zenekar teljes vezetése - írta keddi számában a Kisalföld. "Legyőzött bennünket a kilátástalanság. A zenekar működési feltételei katasztrofálissá váltak" - közölte a lappal az alapítványi elnökkel, a titkárral és a koncertmesterrel együtt leköszönt Dárdai Árpád, aki 33 évig dirigálta az együttest. Szavai szerint a három évtized alatt egyre romlott helyzetük, miközben a város részéről nem éreztek "különösebb atyai gondoskodást", végül már próbapénzt sem...
Tiltott étrend-kiegészőket kerestek a közegészségügyi felügyelők
A fogyasztók egészségére káros étrend-kiegészítőket kerestek a közegészségügyi felügyelők a boltokban; az elmúlt időszakban betiltott közel hatvan készítmény közül az üzletekben kétféle étrend-kiegészítő szabálytalan forgalmazásával találkoztak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A tájékoztatás szerint a felügyelők országszerte 864 ellenérzést végeztek, s a vizsgálatok során további három betiltott termék internetes forgalmazásáról is tudomást szereztek. Ezekkel kapcsolatban jelenleg az eljárásra illetékes hatóság megkeresése és a készítmények...Húsvéthétfő: elmaradt a csúcsforgalom a detoxikálókban
Nem okozott nagyobb forgalmat a húsvéthétfő az országos betegszállításban, a hétfői riasztások száma megegyezik egy átlagos vasárnapi esetszámmal - tájékoztatta az MTI-t Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. Nem történt több baleset, és a detoxikálóba sem szállítottak több embert - mondta az ügyeletes. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata vasárnap jelentette be, hogy az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az egész ország területére hétfőtől legkésőbb július végéig. Az első nap eredményeiről későbbre...Árvíz, belvíz: még folyik a...
Az ország jelentős részén továbbra is folyik az ár- és belvíz elleni védekezés, van ahol már megkezdődött az apadás, máshol...
Éjszaka sem pihentek a...
Vasárnap estétől hétfő reggelig összesen közel száz riasztást kaptak a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységei, ezeknek...
Euró: 304, svájci frank:...
Gyengült kissé a forint hétfő reggelre péntek délutáni árfolyamához képest a nemzetközi deviza kereskedelemben. Az eurót hétfőn kora reggel 304,35 forinton jegyezték a péntek délutáni...A Tárki az MSZP...
A Tárki "lezártnak tekinti az ügyet" azzal, hogy az MSZP bocsánatot kért, amiért Lukács Zoltán képviselő "téves és rosszindulatú" megjegyzéssel illette a...Erdő Péter: Isten színe...
Ha Isten színe előtt fáradozunk, nagyobb felelősséggel teljesítjük földi életünk feladatait. Szilárdabb bizalommal vállaljuk a...
Áprilistól több mint...
Több mint hétszáz gyógyszer ára csökken április elsejétől átlagosan 14,2 százalékkal. Kevesebbet kell fizetni 712 készítményért, amelyek jellemzően asztma, depresszió és az oszteoporózis...Nézze meg, nyert-e ezen a szombaton a lottón!
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három)45 (negyvenöt)56 (ötvenhat)57 (ötvenhét)86 (nyolcvanhat) Joker: 733928Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 32 darab, nyereményük egyenként 1 644 285 forint.3 találatos szelvény 3470 darab, nyereményük egyenként 16 055 forint.2 találatos szelvény 94 357 darab, nyereményük egyenként 1150 forint.Ezeknek a Húsvét valamiért nem számít: tüntetni mentek megint
Nagyszombaton a Fidesz Lendvay utcai székházánál tüntetők egy csoportja a rendezvény végén a Nagykörúton és a Margit hídon át a II. kerületi Gyorskocsi utcába vonult, hogy tiltakozzon a március 7-i "székházfoglaló" HaHa-s diákok szerintük jogszerűtlen előállítása ellen. A menet egy Alkotmányt feliratú molinó mögött vonult, és Az alkotmány nem játék! mondatot skandálta. A rendőrség épülete előtt a zuhogó esőben az egyik szónok, a péntek reggel ide előállított diák arról beszélt, hogy bár a március 7-i "székházfoglaláskor" felvették az adatait, mégis csak március...
Az MSZP húsvétkor is a Fidesz születésnapjával foglalkozik
Az MSZP szerint a Fidesz mára az Európai Unió egyetlen autoriter elvek mentén kormányzó pártszövetségét vezeti, ezért a szombaton 25 éves pártnak nem jár köszöntés. A szocialisták az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: a valaha bátor ifjakból szerveződött, de a fiatalságát és a demokratikus elkötelezettségét mára egyaránt elveszítő Fidesz eljutott odáig, hogy nyilvánvaló hazugságokkal vádolja, állampárti módszerekkel fenyegeti és megfélemlíti azokat a fiatal demokratákat, akik békésen, de kíméletlen őszinteséggel szembesítik egykori elveivel és mai tetteivel. Az MSZP...
"Húsvétkor egy ember...
A keresztény ember számára húsvét az egyházi év középpontja. Krisztus feltámadása ünnep, a szó legvalódibb értelmében....
Vasárnap átállítjuk: egy...
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani az órákat. Az átállás a közösségi közlekedést is érinti, az energiafogyasztásban pedig a kimutatások szerint...Pert vesztett az OTP egy...
Nem jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Törvényszék pénteken érvénytelenítette a svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank...Századvég: továbbra is...
Továbbra is alacsony választási aktivitás mellett a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mint a biztos szavazók körében - derül ki a Századvég márciusi...Navracsics kiakadt az uniós...
Nyíltan az ír hatóságok pártjára állt a Tobin-ügyben Viviane Reding uniós biztos, aki közben azt is mondja, Dublinban...
Előállították a...
Sajtóinformációk szerint péntek reggel idézés nélkül őrizetbe vették a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt...
Bajnai egyre keményebb: "elvették a szabadságunkat"
Bajnai Gordon szerint sorsfordító lehet 2014 az ország életében, évtizedekre eldőlhet mindenki jövője jó vagy rossz irányba, éppen ezért az ország nem egy átlagos választás elé néz. Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője csütörtökön, miskolci sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tét az, hogy Magyarországot "vissza tudjuk-e hozni a normális európai uniós országok közé". Hozzátette, hogy gyakorlatilag a hazugság a jelenlegi kormányzás "legfőbb és legkiforrottabb fegyvere". A kormány rezsicsökkentését átverésnek nevezte a volt...260 ezer fővel csökkent az ország lakossága tíz év alatt
Magyarország lakosságának létszáma 9 millió 937 ezer 628 volt a 2011. október 1-jei népszámláláskor - mondta Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős alelnöke csütörtökön a népszámlálás végleges adatairól szóló budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: ez a szám 260 687-tel kevesebb, mint amennyi 2001. február 1-jén, az azt megelőző összeíráskor volt. Rámutatott: a társadalom természetes fogyását a nemzetközi vándorlás hatása egyharmaddal csökkentette, noha az ország uniós csatlakozása és a nyugati munkaerőpiac megnyitása az évtized végére...Vegye figyelembe: változnak a menetrendek a hétvégén
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnep, az óraátállítás és az iskolai tavaszi szünet miatt. Március 31-re virradó éjjel kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell az órákat előreállítani. A MÁV-Start arról tájékoztatott, hogy a vonataik vasárnap ünnepnapi, jövő hétfőn pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. A legforgalmasabb vonalakon több kocsival megerősítve szállítanak majd utasokat. A Volánbusz helyi és helyközi járatai a társaság tájékoztatása szerint mától a tanítási szüneti munkanap szerint, szombaton a...A rovat további témái
- Kövér házelnök beszólt Stumpf alkotmánybírónak
- Szerdától drágult a benzin, olcsóbb lett a gázolaj
- 400 milliárd forintra rúg a lánctartozás az építőiparban
- Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni lakásokban
- Főzőkesztyűt kapott Szanyi kapitány a Parlamentben
- Varga: az energiaszektor kibírta a rezsicsökkentést
« Előző
21330 | 21357 | 21384 | 21411 | 21438 | 21465 | 21492 | 21519 | 21546 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

