Lecsukják Gyurcsányt - a filmben, amit májustól vetítenek a mozikban
2013. április 18. csütörtök 19:23

A hírek szerint rendkívül alacsony költségvetésből - az összeget még nem hozták nyilvánosságra -, de két hete már az utómunkáit végezték annak a közel másfél órás filmnek, mely a 2006-os zavargásokról szól. A filmben, mint az alább megnézhető előzetesből (trailer) kiderül, megtörténik az, ami a valóságban nem: letartóztatják és a börtönbe viszik Gyurcsány Ferencet.
Dézsy Zoltán filmjében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt Sás Péter parodista alakítja. Mint arról korábban már több sajtóorgánum beszámolt, "Elment az öszöd" a címe annak a filmnek, amelynek főbb szerepeiben Sás Pétert, Szabó Sipos Barnabást, Újlaki Dénest és Fésűs Nellyt láthatja majd a közönség, és amely az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után kitört, 2006-os zavargások témakörét hivatott feldolgozni. Pár napja a filmelőzetes is felkerült a netre.
Dézsy Zoltán rendező, mint a hvg.hu ermlékeztet rá, korábban "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című filmjével szerzett ismertséget. Másfél év előkészület után sikerült előteremteni az Elment az öszöd nagyon szerény költségvetését.
A FILM ELŐZETESE ITT IS MEGNÉZHETŐ:
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Közerkölcs megsértése miatt is...
- Látvány, pörgés, tradíció: jövőre...
- Látványos sikert arattak a Fordan...
- Kocsmákat és boltokat látogatnak meg...
- Soha nem a fociból élt Obert Zoltán,...
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Péntektől házhoz szállítják Pécsett...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Százharminc éves a Pécsi Nemzeti...