Több ütemben vezetné be a családi csődvédelmet a KDNP
Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát - mondta a lapnak Rétvári Bence, a párt alelnöke. Hozzátette: az elképzelések szerint a javaslatról még a tavaszi ülésszakban döntés születik. A...Lapszemle: húszezer cég esélyes a növekedési adóhitelre
Körülbelül húszezer cég juthat nem várt anyagi támogatáshoz a következő évi adócsomag egyik új megoldásával, a növekedési adóhitellel, az elmúlt évek adatai alapján ugyanis az eredmény megötszörözésére évente húszezer vállalkozás lehet képes - írta a Napi Gazdaság hétfőn. Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára a lapnak elmondta: a növekedési adóhitel a kamatmentes kölcsön egy sajátos formáját kínálja a legdinamikusabb cégeknek. Az állam ugyanis a legnagyobb fejlődést felmutató vállalkozásoknál hagyja az adót, és az összeget csak...
Kövér: külföldi sérelem miatt nehéz az érdekérvényesítés
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt 25 évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett - nyilatkozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.A kormánypárti politikus hangsúlyozta: egy ország nemzetközi érdekérvényesítő képességét a gazdasági ereje határozza meg. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között megfelelő súllyal tudta az érdekeit érvényesíteni a nemzetközi fórumokon, az elmúlt négy évben azonban szerinte a kabinet olyan...
Jövő héten beköszönt a...
A következő napokban melegszik az idő, helyenként akár 30 Celsius-foknál is melegebb lehet - közölte az Országos Meteorológiai...
Orbán és a miniszter adhat...
A kormány minden döntését transzparens módon hozza meg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten...
Miklósa Erikával zárják az...
Miklósa Erikával lépnek fel a Pannon Filharmonikusok évadjuk budapesti zárókoncertjén május 22-én, pénteken a Művészetek Palotájában, ahol a közönség a zenei élmény mellett ezúttal is...Sokan nem törődnek a...
Évtizedek óta folyamatosan nő a melanóma, azaz a bőrrák előfordulásának gyakorisága, ennek ellenére sokan még mindig nem...
Nézze meg, hogy nyertes...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 19 (tizenkilenc) 20 (húsz) 27...Már tíz-húszezer forintért...
Egyre többen vállalják a munkahelyváltás kockázatát már tíz-húszezer forintért is a magyarországi gazdasági helyzet kedvező...
Nácivadász mozgalommá alakult Schmuck Andor pártja
Mozgalommá alakul a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, az új mozgalom legfontosabb célja a hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása - jelentette be Schmuck Andor, a párt elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.A Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt tartott tájékoztatóján Schmuck Andor elmondta: szombaton ülésezett a párt V. kongresszusa, ahol a küldöttek a mozgalommá alakulás mellett döntöttek. Mint mondta, azt tapasztalták, hogy amíg a kormány és az ellenzék vitatkozik, a szélsőségesek erősödnek, sőt "a fehérgalléros...
Orbán a bajai hídavatón: "nagy korszak kapujában állunk"
Magyarország egy nagy korszak kapujában áll, mert gazdasági eredményeink az Európai Unió élvonalába juttattak bennünket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Baján, hídavató ünnepségen. Most még nem a fejlettségünk tekintetében, hanem a fejlődés ütemében - hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez nem egyszeri eset, hiszen a gazdasági növekedés tekintetében folyamatosan a dobogón vagy a dobogó közelében járunk - tette hozzá Orbán Viktor a kétmilliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés keretében, a Sugovicán átívelő, a Petőfi-szigetet a Nagy Pandúr-szigettel összekötő,...
Pázsitfűfélék, lórom, útifű: nehéz napok előtt az allergiások
A pázsitfűfélék pollenje a hétvégén jellemzően alacsony-közepes koncentrációban lesz jelen a levegőben, de helyenként elérheti a magas szintet is - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken a Facebook-oldalán. Az útifű és a lórom virágporának mennyisége lassan emelkedik, de várhatóan még az alacsony tartományban marad. A tavasszal virágzó fák közül a kőris és a tölgy pollenkoncentrációja helyenként még elérheti a közepes szintet. A nyír és a platán pollenszezonja véget ért, virágporuk már nem vagy csak minimális mennyiségben fordul elő. A kevésbé...Új arculat, gyorsabb...
Új arculat, gyorsabb hírkiadás, exkluzív interjúk, valamint több saját szöveges és videotartalom várja a látogatókat a...
Felfüggesztették a...
Felfüggesztették a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseinek kiárusítását - közölte a károsultak egy...Rendesen felkészül a NAV a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és a megyeszékhelyeken található központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva...
A megyei jogú városok is...
- A Megyei Jogú Városok Szövetsége egyhangú döntéssel csatlakozott Áder János köztársasági elnök klímavédelmi kezdeményezéséhez a szervezet közgyűlésének csütörtökön kezdődött ülésén...Már 115 ezren csatlakoztak...
Mintegy 115 ezren csatlakoztak előzetesen a hétvégi TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz - mondta el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az Országos...Gázolás: lemondott a...
Lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról Murányi Marcell csütörtökön. Az újságíró közleményben tájékoztatta döntéséről az MTI-t. Murányi Marcell lépését azzal indokolta, hogy,...Adóbevallás: idén is sokan az utolsó napokra hagyják
Idén is sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését, május 10-ig mintegy 1,7 millió érkezett az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is közel 4,5 milliót vár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: május 10-ig 1 727 408 személyi jövedelemadó bevallás érkezett, ebből 580 818 elektronikusan, 906 492 internetes kitöltővel elkészítve, de papírra nyomtatva, 240 098 pedig papír formátumban (kézzel kitöltve). Az adóhatóság 2013-ra vonatkozóan összesen 4 494 661 személyijövedelemadó-bevallást dolgozott fel 2014. augusztus 10-ig, és a 2014-es...Továbbra is Csányi Sándor a leggazdagabb magyar
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány szerint. Csányi Sándor tavaly újabb 15 milliárddal, 165 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta megszakítás nélkül ötödször lett a leggazdagabb magyar - írta a Napi.hu az MTI-nek elküldött közleményében. Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 160 milliárd forinttal, míg a harmadik helyre a Fotex-csoport főtulajdonosa, Várszegi Gábor került, akinek...Költségvetés: tovább csökkenhet jövőre az államadósság
Az államadósság 2016. december 31-ére tervezett mértéke a GDP 73,3 százaléka, az idén év végi 74,3 százalék után - derül ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból, amelyet szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek. A dokumentum szerint az államháztartás 2016. december 31-ére tervezett adóssága 25 898,5 milliárd forint, 303,7 forint/euró, 289,4 forint/svájci frank és 276,3 forint/amerikai dollár árfolyam mellett.Képünkön: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi büdzsé tervezetével, amelyet átadott Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Parlamentben.
A rovat további témái
- "Mindig új dologba kezdtem" - Csányi Vilmos nyolcvanéves
- A gázolajé nem, de benzin ára két forinttal csökkent
- Elemzők szerint folytatódott a gazdaság növekedése
- Kibékíthetetlen fideszes belvitáról ír a Napi Gazdaság
- Energiahatékonysági célokról szavaznak ma a honatyák
- Tíz óra alatt sikerült eloltani a kaposmérői tüzet
« Előző
17523 | 17550 | 17577 | 17604 | 17631 | 17658 | 17685 | 17712 | 17739 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

