Országszerte csaknem 250 rendezvény a régészet napján

Az ország 36 településén csaknem kétszázötven izgalmas program várja a történelem iránt érdeklődőket a hétvégén az idén második alkalommal megrendezendő régészet napján. A Magyar Régész Szövetség által 2014-ben kezdeményezett esemény külföldön már régi hagyományokkal rendelkezik. Az Egyesült Államokban minden év októberének harmadik szombatján fesztivállal ünneplik a régész szakmát, Európában évente változó időpontban - az idén július 11-én - közösségi blogolással követik a különböző országokban dolgozó archeológusok egy napját - olvasható a Magyar Régész Szövetség közleményében....

Már jövőre jöhet az elektronikus személyi

A nemzetgazdasági miniszternek, a belügyminiszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adott feladatot a kormány a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-kártya és az útlevél szerepét fokozatosan átvevő e-kártya megvalósításával kapcsolatban a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat értelmében. Eszerint a nemzetgazdasági miniszternek július 1-ig gondoskodnia kell az e-kártyával kapcsolatos feladatok megvalósításához szükséges 3,4 milliárd forint biztosításáról az idei költségvetés terhére. Ezen felül biztosítania kell hogy a...

Elkezdődött a Buda-Cash-károsultak kifizetése

Elkezdődött a Buda-Cash-károsultak kifizetése A felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház Zrt. kijelölt felszámolója megkezdte az értékpapírok kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint a Buda-Cash Brókerház Zrt. "f.a." PSFN által kijelölt felszámolója arról tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyi értékpapírszámla zár alá vételét feloldotta, ezért a felszámoló megkezdte az értékpapírok kiadását. A fellelhető ügyfélvagyon kiadása csak azokra a meghatározott értékpapírokra, befektetési termékekre terjedhet ki, amelyek...

Költségvetés: az ÁSZ...

Költségvetés: az ÁSZ szerint megalapozott a büdzsé Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a 2016-os költségvetés megalapozottnak tekinthető, az adóbevételeket reális...

Indulnak a nyári...

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységei megkezdik június elsején a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket - jelentette be Kiss Anita,...

Szeptembertől több...

Szeptembertől több kisgyerek kap ingyenes étkezést Kiterjesztette a parlament az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetést szerdán. A képviselők 167 igen szavazattal, egyhangúlag...

Duplájára nőtt a kitöltött...

Duplájára nőtt a kitöltött szelvények száma az 5-ös lottón Az elmúlt héten már csaknem dupla annyi szelvényt töltöttek ki az 5-ös lottón, mint egy átlagos játékhéten - mondta Jánoska...

Devizahitelek: több tízezer...

Több tízezer nemperes devizahiteles ügyre számítanak a bíróságokon. Erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszélt a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét...

Tételesen cáfolta a vádakat...

Tételesen cáfolta a vádakat Gömöri Zsolt Tételesen cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Az...

Négyszázmillió áfát csaltak el húskereskedők, hatan őrizetben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak el, az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert vettek őrizetbe, közölte a NAV kedden az MTI-vel. A pénzügyi nyomozók Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Zala megyei, valamint budapesti helyszíneken foglalták le a költségvetési csalás bizonyítékait. A gyanú szerint két Bács-Kiskun megyei férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely főként szlovák, lengyel,...

Az idei büdzsé módosítását készíti elő a parlament

Az idei büdzsé módosítását készíti elő a parlament Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyalja utoljára az idei büdzsé szerdán elfogadni tervezett módosításait, amelyek az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépéshez, illetve a budapesti tömegközlekedés pénzügyi helyzetének stabilizálásához nyújthatnak fedezetet. A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az első napon megszokott kétórás interpellációs időszak következik. A fideszes Bánki Erik ekkor arról kérdezheti a nemzetgazdasági minisztert, hogy mennyivel csökkennek az emberek mindennapi terhei a jövő évi...

Kedden befejeződnek az írásbeli érettségik

Kedden befejeződnek az írásbeli érettségik Ma zárulnak az idei tavaszi írásbeli érettségik, a diákok délelőtt különböző idegen nyelvekből, délután pedig további központi követelményekre épülő tárgyakból tesznek vizsgát. A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint középszinten 17 idegen nyelvből 86 helyszínen 279 vizsgázó, emelt szinten 12 idegen nyelvből 43 helyszínem 207 vizsgázó tesz érettségit. Délután középszinten a központi követelményekre épülő vizsgatárgyak közül a katonai alapismeretek (33 helyszínen 216 diák), pszichológia (5 helyszínen 18 diák), és a természettudomány (1 helyszínen 2 diák) vizsgatárgyakból...

Lövöldözéssel buktatta le a...

Őrizetbe vették azt a férfit, aki pincéjében saját készítésű fegyvereivel lövöldözött Tiszafüreden - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az...

Javaslat készül a kicsik...

Javaslat készül a kicsik napközbeni elhelyezésére A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi...

Rengeteg pénz ragadhat bent...

Rengeteg pénz ragadhat bent a SZÉP-kártyákon Mintegy 1,8 milliárd forint szerepel még a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2013. évi befizetésekből, amelyek...

Gyereknapkor...

Gyereknapkor közkedveltebbek a játékok, mint a programok Gyereknapkor népszerűbbek a játékok mint a programok, ilyenkor a szülők 40 százaléka ad ajándékot a gyermekének; a játékbolti...

Esős, szeles idő és nyárias...

A következő napokban folytatódik a borús, esős idő. Többfelé megerősödik, viharossá is fokozódik a szél. A tavasz utolsó hetében viszont már több napsütés is várható, s akár 27...

"Lejárató kampány indult a...

Rendőrségi és ügyészségi vizsgálat kezdeményezését javasolja a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének Gömöri Zsolt, a...

Gáncs Péter: Isten most akar beleszólni az életünkbe

Gáncs Péter: Isten most akar beleszólni az életünkbe Isten itt és most akar beleszólni életünk megszokott rendjébe, pünkösdkor fordulatra, új kezdésre, újjászületésre, megtérésre hív minket - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke vasárnap Szarvason, az ótemplomban megtartott pünkösdvasárnapi istentiszteleten. Gáncs Péter arról beszélt, hogy Isten nem csupán egy jóságos atya felettünk, egy szerető fiú értünk, hanem az atyának és a fiúnak a lelke, aki bennünk szeretne szállást verni, minket, a mi testünket akarja templommá szentelni. Az első pünkösdre emlékezve kiemelte, hogy a szentlélek mindenki anyanyelvén szólt a...

A református püspök szerint a mai világ tele van kényszerített feledéssel

A mai világ tele van kényszerített feledéssel, a Szentlélek azonban eszébe juttatja az embernek mindazt, amit Jézus tanított - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke pünkösdi igehirdetésében vasárnap Budapesten, a budahegyvidéki református templomban. Bogárdi Szabó István arról beszélt, hogy népek, országok akarják feledni, mi történt 100 évvel ezelőtt az örményekkel, vagy mi történt 70 éve Magyarországon; megfogalmazása szerint még "arra sem akarunk emlékezni hogy mi történt velünk tegnap vagy egy évvel ezelőtt"....

Erdő Péter szerint nem kilátástalanul sötét a történelem

Erdő Péter szerint nem kilátástalanul sötét a történelem Minden baljós esemény ellenére nem kilátástalanul sötét a történelem - jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a pünkösdvasárnapi szentmisén, az esztergomi bazilikában. A magyar katolikus egyházfő arról beszélt, hogy a népek vándorlása, a háborúk és természeti katasztrófák, vagy a tudomány haladása és a jólét időszakai közben is a Szentlélek megtanít minket arra, hogy mit kíván tőlünk Krisztus. "Hatalmas erő a Lélek, aki átöleli a világot, és a nyitott szívű, hívő emberek közösségét olyan meglátásokra, olyan cselekvésekre vezeti, amelyek messze...