Több ütemben vezetné be a családi csődvédelmet a KDNP
2015. május 18. hétfő 10:52
Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát - mondta a lapnak Rétvári Bence, a párt alelnöke. Hozzátette: az elképzelések szerint a javaslatról még a tavaszi ülésszakban döntés születik.
A hatályba lépés kettéválasztását elsősorban a bajban lévő állampolgárok tartozásainak jelenlegi összetétele indokolta. Azok, akiknek az otthona banki vagy más hátralék miatt veszélybe került, sürgős segítségre szorulnak, esetükben azonnali segítségre van szükség - mondta Rétvári Bence.
A politikus kiemelte: a családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyon, a jövedelem kétszeresét.
A magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik a csődvédelmet. Ez a lehetőség azok előtt is nyitva áll majd, akiknek az ügyében már megindult a végrehajtás. A procedúrába bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is.
A bírói döntés meghatározza majd, hogy a magánszemély, a család különféle bevételeit miképpen kell felosztani a hitelezők között. Amennyiben az adós öt éven keresztül betartja a megállapodásban, a bírói határozatban foglaltakat, akkor a folyamat végén mentesülhet adósságainak bizonyos részétől.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egymás után lobbantak fel a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...

