Hétfőn hajnalban elhunyt Czeizel Endre orvos-genetikus
Hétfő hajnalban elhunyt Czeizel Endre - tájékoztatta az orvos-genetikus lánya hétfőn az MTI-t. A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál - közölte Czeizel Barbara.Bankszövetség: az autóhiteleket is forintosítani lehet
A Magyar Bankszövetség az autóhitelek forintosítását kezdeményező illetékes minisztériumokkal és a jegybankkal folyamatos tárgyalásokat folytatott az elmúlt hetekben, a tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetségnek az MTI megkeresésére. Kifejtette: a válság kitörése óta a forintosítás a bankszektor és az ügyfelek egybeeső érdekét jelentette és jelenti, a fő kérdés mindig is az időzítés, és vele szoros összefüggésben az árfolyam kérdése volt. "Most végre...Szépen gyűlik a búza a Magyarok kenyeréhez, szerdáig várják a felajánlásokat
Mostanáig 236 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere program javára, a gyűjtés augusztus 12-ig folytatódik az ország 46 gyűjtőpontján - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke vasárnap Szarvason, a Központi Búzagyűjtő Napon. Közölte: a Magyarok kenyere program központi üzenete a nemzeti összetartozás gondolatának erősítése, amely rácáfol arra a tévhitre, hogy a magyarok nem képesek az összefogásra. A programban az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzaadományt a Központi Búzagyűjtő Napon ünnepélyes keretek között...
Ezeket a számokat húzták ki...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Tovább tombol a hőség,...
A következő napokban is folytatódik a hőség, többfelé 40 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. A hét második felében...
Albérlet: szerződést és...
Érdemes legalizálni és szerződésben rögzíteni az albérlet kiadását - erről beszélt Kis-Vén Valéria ingatlanszakértő, közgazdász az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap. A bérlő és a...Kövér-Schiffer csörte...
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schiffer András, az LMP társelnöke részvételével, Hogyan tovább, Magyarország? címmel...
Itt megnézheti, nyert-e az...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 33 (harminchárom)52 (ötvenkettő)67...A Keletinél nyílt az első...
Szombaton megnyílt az első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban - erről a helyszínen a Fővárosi...Fogat és koponyát foglaltak le a pesti reptéren
Védett állatfajok csontjait, köztük cápafogat és páviánkoponyát találtak három csomagban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A NAV az MTI-nek küldött szombati közleményében azt írta, mivel a küldemények behozatalához nem voltak meg a szükséges engedélyek, ezért a pénzügyőrök természetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek. Az első küldemény Mozambikból érkezett, melyből több különböző koponya került elő, köztük egy páviáné is. A második csomag egy cápafogat rejtett, amelyet Kínából akartak egy...Elképesztő mennyiségű étel kerül a kukába
Majdnem kétmillió tonna ételhulladék megy veszendőbe évente, becslések szerint ennyi maradék keletkezik Magyarországon. Ezzel az EU középmezőnyébe tartozunk - olvasható a hirado.hu-n. A hírportál írása szerint a kukába dobott élelmiszer, amellett, hogy kidobott pénz, komoly károkat okoz környezetünknek, ilyképpen ugyanis nemcsak maga az étel vész kárba, hanem minden olyan erőforrás is, ami az előállításához és a konyháig való eljuttatásához kellett - például a víz, amivel locsolták a zöldséget-gyümölcsöt, a tároláshoz használt energia, a szállítási költség, a munkadíjak és a...
Bűncselekmény lesz a határzár megrongálása
A Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa bűncselekménnyé a határzár megrongálását - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője pénteken az MTI-vel. Rogán Antal közleménye szerint az előterjesztést szeptemberben sürgősségi tárgyalást kérve terjesztik be. A javaslat elfogadása esetén a határzár megrongálása akár börtönbüntetést is vonhat maga után - közölte. A frakcióvezető kijelentette: a Fidesz-frakció szerint azokat az embereket, akik megrongálják az ideiglenes műszaki határzárat példásan meg kell büntetni, mert az a magyar állam...
Jelentősen nőtt az ipari...
Jelentőset ugrott az ipar júniusban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a kedvező kilátások folytatódó növekedést jeleznek előre. Az idén a Takarékbank szerint 7,5 százalék felett...Elhalasztják a...
Elhalasztják augusztus 24-ig a sávszűkítéssel járó felújítási munkát az M7-es autópálya fővárosi bevezető szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője pénteken...Egy civil gép miatt...
A legmagasabb szintű, úgynevezett Alfa riasztást rendelte el a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálatának NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja szerdán, miután egy brit...Marad az embertelen meleg:...
Meghosszabbítja a hőség miatt elrendelt figyelmeztetést és ezzel együtt a szintjét másodfokúról harmadfokúra, hőségriasztásról...
Halott nőt találtak Apajon,...
Valószínűleg gyilkosság áldozata lett egy apaji nő, akinek a holttestét csütörtök reggel találták meg - tájékoztatott honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK). Nem sokkal hét...Kedvenceinket,...
Fokozottan kell figyelni a nagy melegben a társ- és a haszonállatokra, mert a hőség ugyanúgy megviseli őket, mint az embereket - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos csütörtökön az...Hőség: felfüggesztették hétvégére a kamionstopot
Felfüggesztette a hétvégére a kamionstopot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a tartós hőség miatt. A minisztérium csütörtöki közleménye szerint a nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból augusztus 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop felfüggesztése lehetőséget ad akár arra is, hogy a nehéz tehergépjárművek az enyhébb esti, éjszakai órákban induljanak útnak - írta az NFM. A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig van...Zsebre dolgozott hat tisztviselő a határkirendeltségen
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként öt eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az...Szünetel az e-matrica értékesítés hétfő hajnalban
Szünetel az e-matrica értékesítés augusztus 10-én hétfőn hajnali 1 és 5 óra között, a rendszer tervezett karbantartása miatt - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szerdán az MTI-t. Ebben az időszakban egyik értékesítési csatornán sem lesz lehetőség az e-matrica megváltására, ezért a NÚSZ azt ajánlja, hogy elővételben vegyék meg azt mindazok, akik ebben az időszakban szeretnének közlekedni a díjköteles úthálózaton Magyarországon. Az e-matrica az interneten keresztül az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon és mobileszközön keresztül (SMS-ben vagy...A rovat további témái
- Vádat emeltek egy határsértőket szállító taxis ellen
- Elkezdték a drótakadály telepítését Ásotthalom közelében
- Pályázat indul a régi családi házak felújítására
- Újabb betöréssorozatot derített fel a rendőrség
- Munkaterv készül a mindennapos éneklés megvalósítására
- Becsléssel és diktálással is leolvashatóak a gázmérőórák
« Előző
17037 | 17064 | 17091 | 17118 | 17145 | 17172 | 17199 | 17226 | 17253 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

