Szerdán ismét csökkent a benzin ára
Bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 360-361 forintra mérséklődött, a gázolajé 351-353 forint maradt. Legutóbb múlt pénteken változtak az árak, akkor bruttó 3 forinttal csökkent a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára is. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi csaknem egy...
Több százmilliós viharkárról számoltak be a biztosítók
Több százmillió forintos, a hétfő esti vihar nyomán bejelentett kárról számoltak be a biztosítók az MTI-nek, a legtöbb bejelentés a fővárosból érkezett. A Generali biztosítóhoz kedd délelőttig mintegy 1500 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot. A kárbejelentések zöme Budapestről érkezett, a biztosító továbbra is a fővárosból számít nagyszámú bejelentésre, ahol sok helyen még most is szivattyúzzák a vizet. A kárszakértők igyekeznek a bejelentést követő 24 órán belül felvenni a kapcsolatot a károsultakkal - írják. A Generali szakemberei...
Így közlekednek a vonatok a nemzeti ünnepen
Az augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt változik a vonatok közlekedési rendje - közölte a MÁV kedden az MTI-vel. Mint írták, szerdán a pénteki, augusztus 20-án a szombati, augusztus 21-én és 22-én (pénteken és szombaton) az ünnepnapi, augusztus 23-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja. A helyjegyfogyás figyelembe vételével - ahol az utasforgalom indokolja - a lehetőségekhez képest az InterCity és gyors vonatokhoz...Sokan pihennek Siófokon és...
A szállásár-összehasonlító trivago.hu portál adatai szerint a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén a főváros mellett a Balaton és a fürdővárosok a legkeresettebb úti célok, a két legnépszerűbb...ORFK: a migránsok...
Az illegális bevándorlók szállítása bűncselekmény is lehet, amely azonban csak szándékosan követhető el - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI...Önköltségi ár alatt adják...
A magyar termelők az önköltségi ár alatt, literenként 75 forintért adják el a tejet a feldolgozóknak - mondta Harcz Zoltán, a...
Ikeás lámpa rázott meg egy...
Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA - közölte a társaság kedden az MTI-vel. Az IKEA arra kéri a vásárlóit, hogy akik ilyen lámpát vásároltak,...Számos gépjármű akadt el a...
Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és...
Felkészültek a hidegebb...
Ősszel és télen is biztosított lesz a menedékkérők ellátása a kijelölt befogadóállomásokon - tájékoztatta az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (BÁH) a Magyar Hírlapot. A hivatal a...Szinte teljesen enyhíthetők a parlagfű tünetei
A parlagfű tünetei 90 százalékban enyhíthetők, ha a beteg orvoshoz fordul és betartja a személyre szabott terápiát - mondta Nékám Kristóf orvos, allergológus az M1 aktuális csatornán hétfőn. A szakember a közeledő parlagfűszezon kapcsán arra hívta a fel a figyelmet: az erre érzékenyeknél ilyenkor jelentkező asztmás, náthás tünetek 20-30, vagy akár 50 százalékkal is csökkenthetik a beteg teljesítőképességét. Az elmúlt hetek forró időjárása valamelyest mérsékelheti a parlagfűterhelést - mondta Nékám Kristóf. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szárazságtűrő mediterrán parlagfűfélék évente...Faág ölt meg egy fiatal német férfit a Szigeten
Faág esett egy, a Sziget fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki a helyszínen életét vesztette - közölte a Sziget sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Vető Viktória tájékoztatása szerint fél tizenkettőkor, több órával a fesztivál zárása után az éjszakai esőzés miatt leszakadt az egyik fa ága, és egy alatta lévő sátrazóra esett. A fesztivál orvoscsoportja azonnal a helyszínre érkezett és megkezdte az újraélesztést, de már nem tudtak segíteni a súlyosan sérült német fiatalemberen. A baleset egy figyelmeztető táblákkal tiltott, kempingezésre nem alkalmas, a...NAV: mindig adóköteles a lakáskiadás
Minden esetben adózni kell a lakáskiadás után, függetlenül attól, hogy hosszabb időre vagy néhány vendégéjszakára adja bérbe az ingatlant a tulajdonos, az adózás módja viszont eltér - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A tartós ingatlan-bérbeadáshoz nem kell adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát. Mivel a magánszemély általi, nem turisztikai célú bérbeadás áfamentes, a havi lakbérről számlát nem, de átvételi elismervényt ki kell állítani, vagy legalábbis nyomon követhetően jegyezni kell a...Átcímkézett dinnyét foglalt...
Átcímkézett dinnyét foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei a Nagykálló környéki felvásárló telepen és megtiltották a gyümölcs forgalomba hozatalát. A...Szakértő: az unió...
Az EU szociálpolitikai vívmányai szinte "meghívólevelek" a menekülteknek, Németországban egy négytagú család 1500...
Bérkiegészítést ígérnek a...
A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is -...
A világ legjobbjai között a...
Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a...A baktériumok és a vírusok...
Nagy a forgalom a balatoni gyermekorvosi rendelőkben, a háziorvosok szerint ez egyenes következménye a rendkívül meleg...
Senki sem találta el mind a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő) 14 (tizennégy) 22...Jön a lehűlés: harminc fok alatti maximumok lesznek
Hétfőn néhol még akár harminckét Celsius-fokig is melegszik a levegő, a héten záporok és zivatarok kíséretében lehűlés várható. Az augusztus huszadikával kezdődő hosszú hétvégén viszont már kevesebb lesz a csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn az Alpokalja térségét kivéve legalább rövid időre jobbára mindenütt kisüthet a nap. Ezzel együtt sokfelé várható ismétlődő esőzés. Lehetnek olyan heves zivatarok, amelyeket viharos széllökések kísérhetnek. Emellett az intenzív záporokból jelentős...
Hűtőház csőrendszerébe préselődött kutyát mentettek
Egy hűtőház csőrendszerébe préselődött kutyát mentettek ki fogságából a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat (PMKMSZ) munkatársai a Fővárosi Csatornázási Művek közreműködésével vasárnap Budapesten - tájékoztatta a szolgálat vezetője az MTI-t. A Zoé névre hallgató, nagytestű francia pásztorkutyát, aki őrkutyaként teljesít szolgálatot a X. kerületi hűtőházban, harminc órás fogság után sikerült kiszabadítani a negyven méteres csőből - közölte Balázs László. Mint elmondta, a bajba jutott állat a nyári hőség miatt úgygondolta, hogy a hűtőház csőrendszere a legmegfelelőbb hely az...
Két vonat ütközött, tizenkilencen megsérültek
FRISSÍTVE - Nem várta be a kijelölt helyen az egyik szerelvény a másikat. Tizenkilenc ember megsérült, amikor összeütközött két vonat vasárnap reggel az Aszód-Balassagyarmat vonalon - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform sajtóügyeletese. Kavalecz Imre közölte, hogy 17 ember könnyebben, kettő viszont súlyosan megsérült. A sérültek között van az egyik mozdonyvezető is. A baleset nem sokkal fél kilenc után történt, Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd állomás között. A menetrend szerint Balassagyarmatra, illetve Aszódra tartó motorvonat ütközött össze. Az első vizsgálatok szerint mindkét vonat...
A rovat további témái
« Előző
16983 | 17010 | 17037 | 17064 | 17091 | 17118 | 17145 | 17172 | 17199 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

