Zsebre dolgozott hat tisztviselő a határkirendeltségen
2015. augusztus 06. csütörtök 11:05
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként öt eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az okmányvizsgálat és az erről szóló 8 eurós számla kiállítása. A gyanúsítottak azonban kötelességüket megszegve mintegy százötven esetben nem állítottak ki számlát, és az okmányvizsgálatot ö euró ellenében végezték el - tette hozzá a csoportvezető ügyész.
A kedden őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előnyért, hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a nyomozás felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látja el - közölte Szanka Ferenc.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

