A polgárőrökkel akcióznak húsvétkor a rendőrök

A polgárőrökkel akcióznak húsvétkor a rendőrök - A polgárőrséggel közösen tart figyelemfelhívó közlekedési akciót a rendőrség; idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg - közölték a rendőrség és a polgárőrség közös csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.  Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatósága közlekedésrendészeti főosztályának vezetője azt mondta: bíznak az emberek józan belátásában, abban, hogy nem ülnek ittasan a volán mögé, ezért a húsvéti ünnepek alatt a...

Visszaküldte a feladónak Áder a nok-törvényt

Visszaküldte a feladónak Áder a nok-törvényt Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön.  A jogszabályt egy hete - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára. Áder János a parlament honlapján elérhető visszaküldő levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban résztvevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását...

Nagyobb volt a vártnál a kiskereskedelmi forgalom

Nagyobb volt a vártnál a kiskereskedelmi forgalom A kiskereskedelmi forgalom januárban 1,7, a naptárhatással kiigazított adat szerint 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése és a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.  Mind a nyers, mind a tisztított adat 0,1 százalékponttal nagyobb növekedést mutat a március 3-án kiadott első becslésben közöltnél.Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,4 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, amiben elsősorban a 7,2 százalékos kiugróan magas bázis...

ÁNTSZ: értéknek, kincsnek...

ÁNTSZ: értéknek, kincsnek kell tekintenünk a jó ivóvizet Az egészséges, jó ivóvizet kincsnek, értéknek kell tekinteni, hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz elengedhetetlen...

Fordulat: Rétvári szerint...

Fordulat: Rétvári szerint nyáron megszűnik a KLIK Nyáron teljesen megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), jelentette be az Emberi Erőforrások...

Jelenleg már "csak" 52 ezer...

Jelenleg már A utóbbi időszak csapadékos időjárása miatt 51,9 ezer hektáron van belvíz, amiből vetés és szántó 24 ezer hektár. A legnagyobb...

Húszezerrel akarta...

Húszezerrel akarta megvesztegetni tanárát egy érettségiző diák Felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek egy zalai fiatalt, az édesanyját pedig bűnpártolás miatt pénzbüntetésre, mert 20 ezer...

Több mint kétszáz...

Több mint kétszáz határsértőt fogtak el a rendőrök Kétszáztizenkilenc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos...

Rétvári: 2017-ben...

Rétvári: 2017-ben csökkenhet a tananyag mennyisége Konkrét javaslatcsomaggal áll elő a kormány a diákok leterhelésének csökkentésére a köznevelési kerekasztal keddi ülésére -...

Ittasan, fegyverrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi

Egy illegálisan tartott pisztollyal és a hozzá tartózó 83 lőszerrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi, a rendőrök őrizetbe vették - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, állampolgári bejelentés szerint a negyvenéves férfi ittasan egy fegyvernek látszó tárggyal indult el személygépkocsijával egy kiskunfélegyházi szórakozóhelyre pénteken hajnalban. A rendőrök Tömörkény belterületén megállították, átvizsgálták autóját, amelyben egy engedély nélkül tartott, működőképes maroklőfegyvert, valamint 83 lőszert találtak,...

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 15, 36, 45, 58, 72;Joker: 201271Az 1 darab Joker-telitalálatra 70.712.445 forintot fizetnek.Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 42 darab, nyereményük egyenként 1.273.500 forint;3 találatos szelvény 3.342 darab, nyereményük egyenként 16.945 forint;2 találatos szelvény 84.873 darab, nyereményük egyenként 1.295 forint.

Tóbiás módosítaná a munka törvénykönyvét

Tóbiás módosítaná a munka törvénykönyvét Az MSZP egyeztetést kezdeményez a szakszervezetekkel, és már a jövő héten olyan törvénymódosítást nyújt be, amelynek révén legitim módon lehet csatlakozni a pedagógusok március 30-ra tervezett egyórás sztrájkjához - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten a párt választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón.  Tóbiás József (képünkön) elmondta, a szakszervezetek szeretnének szolidárisak lenni, de ezt jelenleg megakadályozza a munka törvénykönyve, amely lehetetlenné teszi a sztrájkot. Legitim megoldást szeretnének találni erre; meg kell...

A magyarok és a lengyelek...

A magyarok és a lengyelek hisznek az erős Európában A lengyelek és magyarok hisznek az erős Európában, abban, hogy Európa erejét az olyan szabadságszerető nemzetek adják, amilyen...

Már dolgoznak a...

Már dolgoznak a népszavazási törvény módosításán A Nemzeti Választási Irodánál kialakult méltatlan helyzet elkerülésére a Nemzeti Választási Bizottság már dolgozik a...

Szanyi Tibor elindul az...

Szanyi Tibor elindul az MSZP elnöki posztjáért Szanyi Tibor az MSZP szombati választmányi ülésén hivatalosan is bejelenti indulását a párt elnöki tisztségéért a júniusra...

Szombaton mi is...

Szombaton mi is lekapcsolhatjuk a villanyt a Földért A WWF által elindított 10. Föld Órájához minden eddiginél több, összesen 178 országban csatlakoztak világszerte. Szombaton...

Előzetesbe került a...

Előzetesbe került a kiskunhalasi lövöldöző A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy...

Sörényes farkasok születtek...

Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban Három sörényes farkas született a Szegedi Vadasparkban, a két nőstény és egy hím pénteken kapta meg azonosító chipjét....

Jogerősen is bűnös Dávid Ibolya és Herényi Károly

Jogerősen is bűnös Dávid Ibolya és Herényi Károly Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben pénteken a Fővárosi Törvényszék, és megrovásban részesítette őket.  Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett attól, hogy az MDF elnökjelöltje legyen.  A...

Kiürítik az orosházi kórházat, bombát keresnek

Kiürítik az orosházi kórházat, bombát keresnek Bombariadó miatt kiürítik az orosházi városi kórházat - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.  Albert István elmondta: a rendőrségre délelőtt érkezett egy bejelentés, amely szerint bomba fog robbanni az orosházi kórházban. A rendőrök értesítették a kórház vezetőit, ennek alapján megkezdődött a kórház kiürítése. Greksza Lászlóné, a kórház ápolási igazgatója arról tájékoztatott, hogy időközben megérkeztek a katasztrófavédelem szakemberei is a kórházhoz, ahol javában tart a kiürítés. Mint mondta, a betegek többségét már kivitték a...

Hat százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma

Hat százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma 6,0 százalékkal bővült januárban, a szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele pedig 3,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.  A gyorsjelentés szerint januárban a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,8, illetve 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 22 milliárd forintra nőtt, ezen belül a szállásdíj-bevétel 4,1 százalékkal, 12...