Jelenleg már "csak" 52 ezer hektárt borít belvíz
2016. március 21. hétfő 16:46

A utóbbi időszak csapadékos időjárása miatt 51,9 ezer hektáron van belvíz, amiből vetés és szántó 24 ezer hektár. A legnagyobb elöntést, 15,5 ezer hektárt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén regisztrálták - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az utóbbi időszak csapadékos időjárása miatt 11 vízügyi igazgatóság területén 50 belvízvédelmi szakaszon tartanak belvízvédelmi készültséget; ebből 31 első, 19 pedig másodfokú. Országosan 147 szivattyútelep és 6 szállítható szivattyú működik.
A szivattyúk naponta 4,2 millió vizet emelnek át. Az idén eddig 408 millió köbméter belvizet emeltek át, ez tíz Velencei tó mennyiségű víznek felel meg. Az aszályosabb időszakra gondolva a vízügyi igazgatóságok 58 belvíztározóban 46 millió köbméter belvizet tartanak vissza.
A belvízi védekezésben az igazgatóságok 386 dolgozója vesz részt. Legfontosabb feladatuk a folyamatos szivattyúzás, a csatornák, továbbá a műtárgyak állapotának ellenőrzése, valamint az elöntéssel érintett területek bejárása.
A legnagyobb belvízi elöntés idén március 9-én volt, akkor 81 740 hektár volt víz alatt - tájékoztatott az OVF.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

