Magyarország büszke nemzetiségei erősödésére

Magyarország büszke nemzetiségei erősödésére Magyarország büszke arra, hogy nemzetiségei identitása, öntudata, önismerete folyamatosan erősödik, és a magukat nemzetiséginek vallók száma folyamatosan nő - mondta az emberi erőforrások minisztere a nemzetiségekért díjak átadásán, hétfőn a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.   Balog Zoltán szerint ebben a pozitív folyamatban szerepe van annak is, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megvallhatják kettős identitásukat is. Azt hangoztatta: a nemzetiségek kultúrájának ápolása, emberi jogaik tiszteletben tartása nem azért fontos, mert erre nemzetközi kötelezettségeink vannak,...

Ajándékcsomagokat kaptak a rászorulók az Emmi dolgozóitól

Ajándékcsomagokat kaptak a rászorulók az Emmi dolgozóitól Átadták a Katolikus Karitász képviselőinek hétfőn Budapesten azokat az ajándékcsomagokat, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai készítettek a rászoruló gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak.   Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára a 2012 óta tartó hagyományról elmondta: a minisztérium nemcsak szabályoz, jogszabályokat alkot, amelyekkel azokon segít, "akiknek a hétköznapjaik nehezebben alakulnak", de rendszeresen saját eszközeivel is igyekszik segíteni a nélkülözőkön. Az egész évi munkánkat az ő segítésükre szánjuk, ugyanúgy, ahogy...

Időseknek tartanak jótékonysági koncertet

Időseknek tartanak jótékonysági koncertet Karácsonyi jótékonysági koncertet ad december 22-én a kazahsztáni Astana Opera társulata az idősek tiszteletére a pécsi Kodály Központban.   A gálán részletek csendülnek fel többek között Csajkovszkij A diótörő című balettjéből, valamint Bizet Carmen, Verdi A trubadúr és Attila című operákból, valamint Kálmán Csárdáskirálynő és Lehár A mosoly országa című operettekből. A produkcióban mintegy háromszáz előadó lép színpadra - közölték a szervezők az MTI-vel. Az érintettek a nyugdíjasigazolvány felmutatásával a pécsi Kodály Központ és a Zsolnay negyed pénztáraiban díjmentes...

Páncélozott járművekkel is...

Páncélozott járművekkel is védik az adventi vásárokat Vasárnaptól a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei is részt vesznek a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi...

Elhunyt Tóth Éva József...

Elhunyt Tóth Éva József Attila-díjas költő Elhunyt 78 éves korában Tóth Éva József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista - közölte a Magyar Írószövetség vasárnap az...

Kedvezményeket kapnak a...

Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a Magyar Művészeti Akadémiától (MMA) a szervezetek között létrejött együttműködési...

Áder: politikai nemzetünk...

Áder: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában,...

Gyerekek ünneplik a...

Gyerekek ünneplik a karácsonyt az Országházban Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös szervezésű Országházi...

Százötvenezer forint felett...

Százötvenezer forint felett már illetékköteles az ajándék Az egy főre jutó, 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles - mondta Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális...

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.   A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő. Áder János elmondta: az...

Teltházzal üzemelnek a szállodák az ünnepekkor

Teltházzal üzemelnek a szállodák az ünnepekkor A karácsony és a szilveszter is kiemelt időszaka lett a magyar szállodáknak, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.   Az alelnök elmondta, aki nem gondolkodott előre, nehezen juthat szállodai szobához az országban. Ugyanakkor néhány éve, a fővárosban és vidéken is voltak olyan szállodák, amelyek teljesen üresen álltak az ünnepi időszakban. Hozzátette, ez is jelzi, megváltoztak az utazási szokások, és egyre "trendibb" Magyarországon maradni, amihez...

Negyedik éve csökken a szegénység mértéke

Negyedik éve csökken a szegénység mértéke A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve "folyamatosan, minden dimenzióban" csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon - mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.   Lakner Zoltánt arról kérdezték, hogy Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai igazgatóságának elnökhelyettese hétfőn egy konferencián a háztartások életszínvonaláról szóló 2016-os adatokat bemutatva közölte, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 2016-ban 2,5...

Zsarolás és drogbznisz...

Zsarolás és drogbznisz miatt őrizetben egy MSZP-s Az MSZP azonnali hatállyal felfüggeszti Simonka Csaba önkormányzati képviselő párttagságát, akit őrizetbe vettek. A...

Egyszerűdösik több...

Egyszerűdösik több kulturális jogszabály 2018-tól Módosul az előadó-művészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a...

Új védjegy garantálja a...

Új védjegy garantálja a magyar hal minőségét Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM), illetve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet a...

Önálló listát indít a DK,...

Önálló listát indít a DK, Gyurcsány a húzónév A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd - erősítette meg...

Intézhetjük egyszerűbben is...

Intézhetjük egyszerűbben is adóügyeinket Akinek még nincs, érdemes Ügyfélkaput nyitnia, mert a regisztráció csak pár percig tart, de annál több előnnyel jár. Ehhez...

Hoppál Péter: új raktárat...

Hoppál Péter: új raktárat kap az Országos Széchényi Könyvtár Több mint 950 millió forintot fordítanak annak a beruházásnak az előkészítésére, amelynek keretében létrejönnek az Országos...

Havas Henrik szerint több ezer nő szerelmes belé

Havas Henrik szerint több ezer nő szerelmes belé A Megyeihír nevű internetes újságnak adott úgymond exkluzív interjút a lebukott szexuális zaklató, Havas Henrik. Az interjú olyan, mint egy paródia. Csak azért kell komolyan venni, mert maga az ügy természetesen súlyos. A balliberális világ sztárja, aki egyúttal a Jobbik propagandistája, négy nőt zaklatott. Volt, akit fenyegetett, volt, akit fogdosott, volt, akit trágárságaival zaklatott, volt, akit csak azért nem erőszakolt meg, mert Havas olyan részeg volt - írja az Origo. Baukó Éva és Molnár Anikó vádjait azzal hárította el, hogy azóta sok rosszat írtak neki ismeretlen emberek...

Négy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot egy tanár

Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy 41 éves budapesti tanár ellen a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.  A közlemény szerint a pedagógus hatalmi helyzetét felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, ezzel veszélyeztette a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését. A vád szerint két olyan eset volt, amikor a tanár erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, de a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve vagy érzelmi...

Orbán Brüsszelbe viszi 2,3 millió magyar véleményét

Orbán Brüsszelbe viszi 2,3 millió magyar véleményét Brüsszelbe, a csütörtökön kezdődő európai uniós csúcstalálkozóra viszi Orbán Viktor miniszterelnök annak a 2,3 millió embernek a véleményét, aki a nemzeti konzultáción elutasította a Soros-tervet.A kormányfő - a Facebook-oldalán közzétett videóban - azt mondta, "a helyzetünk sokat javult, mert itt vihetem a hátizsákomban annak a kétmillió-háromszázezer magyar embernek a véleményét, aki világossá tette, nem kíván Soros-tervet és nem támogatja, hogy Brüsszel ilyen terveket hajtson végre". Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol meg merték...