Országszerte készülnek a tűzoltók a gyereknapra
2018. május 24. csütörtök 08:30

Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat a vasárnapi gyermeknapon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Hajdu Márton kifejtette: a katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Ennek keretében az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit a gyermekek előtt.
A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak, egyes helyeken külön bemutatót is tartanak majd - mondta Hajdu Márton példaként említette, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. kerületi hivatásos tűzoltóságán mentőkutyás bemutatót is tartanak.
Hajdu Márton azt mondta: évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák - közölte.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...