Zuschlag Gyurcsánnyal is alkudozott
2008. november 11. kedd 13:48

Zuschlag János közölte: elsimeri büntetőjogi felelősségét a nagy értékre elkövetett csalásban, amely abból állt, hogy a pályázatokon elnyert pénzt nem az eredeti célra használták fel. Hozzátette: a pénzből kizárólag közösségi rendezvényeket finanszíroztak.
A volt képviselő kijelentette, hogy nem hoztak létre bűnszervezetet, így az ezzel kapcsolatos vádpontban nem ismeri el büntetőjogi felelősségét. Közlése szerint a civil szervezetek vezetői nem tudtak semmiről, az elnökök abban a hitben voltak, hogy valós elszámolásokat adnak be azok, akiknek ez volt a kötelességük.
űZuschlag János elmondta: a per két vádlottja, Őri András és Lados István olyan feladatokat végzett mellette, hogy nem lehetett tisztában az összefüggésekkel. Krausz Csaba és Prácser László vádlott semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Nem tudták, hogy a Táncsics Alapítványtól kapott pénzt a pályázati céltól eltérően használták fel - tette hozzá. Zuschlag János a bűnpártolásban is elismerte bűnösségét, de részletesen nem fejtette ki, hogy ez miből állt.
Zuschlag Jánost rabláncon kísérték a bírói tanács elé. A volt politikus csak a vele szemben felhozott vádakkal kapcsolatban nyilatkozott, további vallomást nem kívánt tenni. Ugyanakkor jelezte, hogy a per későbbi szakaszában megteszi ezt.
A tárgyaláson felolvasták Zuschlag János korábbi vallomását, amelyben
általánosságban beszélt a pályázati rendszerről, amelyen keresztül az ifjúsági szervezetek pénzhez jutottak.
Vallomásából kiderült, hogy a Fiatal Baloldal nagyjából negyvenmillió forintos éves költségvetését több forrásból biztosították: az MSZP rendezte a fizetéseket és biztosította az infrastruktúrát, a rendezvényeket magántámogatásokból, illetve a civil szervezetek által elnyert pénzekből finanszírozták.
Vallomása szerint egy idő után annyi pályázatot adtak be a különböző ifjúsági szervezetek, hogy követhetetlenné vált az ellenőrzés, és a kifizetések is későn érkeztek. Többször előfordult, hogy a rendezvény már megvalósult, de a pénz még nem érkezett meg.
Zuschlag János, aki 1998-ban lett az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi vallomásában kifejtette, hogy minden pályázathoz hozzátartozott a lobbizás, de erről többet nem árult el. A finanszírozási problémák miatt politikai felelősségem elismerem, az okozott kár megtérítését vállalom - hangzott el felolvasott vallomásban.
Fodor Endre bíró felolvasta Zuschlag János egy másik vallomását, amelyben büntetőjogi felelősségét is elismerte, de tagadta, hogy a civil szervezetek által elnyert pénzt magáncélra használta volna fel. Büntetőjogi felelősségemet elismerem. Ötvenmillió forintot megtérítettem, a további 12 milliót is meg szeretném téríteni - hangzott el.
Zuschlag János és 15 társa ellen a vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak különböző civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.
Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21. óta előzetes letartóztatásban van.
FRISSÍTVE:
Zuschlag János és MSZP közötti alkudozásra történtek utalások abban a telefonbeszélgetésben, amelyet az elsőrendű vádlott egy ismeretlen személlyel folytatott; a Zuschlag-per keddi tárgyalási napján a bíró felolvasta a szöveget, majd lejátszotta a felvételt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
A telefonbeszélgetésből Lados István másodrendű vádlott rögzített a mobiltelefonjával egyes részeket, azt vette fel, amit Zuschlag mondott az ismeretlen személynek. A felvételt a házkutatás során találták meg Lados Istvánnál az ügyészek. Lados korábban azt vallotta, hogy Zuschlag János az országgyűlési mandátumról történő lemondásért cserébe alkuba bocsátkozott az MSZP-vel.
A telefonbeszélgetés, amelyből Lados négyszer három percet rögzített, 2005. szeptember 12-én folyt le. Akkorra Zuschlag már lemondott képviselői mandátumáról, de továbbra is a képviselői irodaházban intézte ügyeit. A trágár szavakkal tűzdelt felvételen egy "Feri" nevezetű emberről beszél.
"A Ferin tényleg felb...tam az agyamat, tehát azon, hogy érted, hogy éreztem két hete is, hogy gyakorlatilag mindent rám akar kenni" - hallani szavait a felvételen.
Zuschlag János a telefonbeszélgetés során hozzátette: "És még meg vannak sértődve, hogy védekezek és alkudni akarok. Érted. Én meg nem is értem, én a Ferinek elmondtam, hogy b...d meg, neked négymilliárdod volt."
A továbbiakban arról tájékoztatta beszélgetőtársát, hogy olyan megoldást vár el a párttól, ami neki "egzisztenciális alapokat nyújt". Mint mondta, "Feri" nem érti, "hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer".
Úgy fogalmazott: "Én elmondtam, hogy bele fog ebbe bukni, ha bele akar ebbe nyúlni". A folytatásban Zuschlag arról beszél, hogy a "Feri" azt mondta neki, nagyon téved, mire ő azt válaszolta: "jó, Feri, meglátjuk majd négy év múlva".
"Én most húzom a dolgot, amíg nincs alku, addig megpróbálom kihúzni" - mondta beszélgetőtársának.
A felvétel következő részletében Zuschlag János arról beszél: problémát jelentett, "hogy mennyi lovettát kaptam a múlt évben. Mondja, hogy igen, mert higgyem el, hogy Lendvai Ildikó mély megdöbbenéssel mesélte, hogy ott, hogy alkudoztam Puchhal".
Zuschlag János ezután ismét "Ferire" utalt, aki "úgy adta elő, mintha Lendvai Ildikónak ez az évtized sokkja lett volna".
"Bár mondjuk, az Ildikó ilyen értelemben azért egy kicsit meg volt lepődve, amikor tízmilliókról ment az alkudozás" - közölte Zuschlag.
Az elsőrendű vádlott úgy fogalmazott: "... nem az a baj! Úgy érzem, hogy Ferinek üldözési, vagy ilyen küldetéstudata van. És ez betegség. Tehát nagyon súlyos betegségnek tekinteném. Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt, disznó állat, rajta kívül".
A felolvasott és lejátszott felvételen Zuschlag János hangsúlyozta: "Mert tudod most, mintha mindenki azt olvasná a fejemre, amit tavaly nem. Mert hát ők adták. Tehát mi itt az erkölcsi alkudozás? .... nem pisztoly lett a fejükhöz tartva".
A beszélgetésre a tárgyaláson egyik vádlott sem reagált. Lados István másodrendű vádlott korábban azt mondta: azért vette fel a beszélgetést, mert az megdöbbentő volt számára.
Kedden délután a bíróság elé állították az előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferencet, aki nem tett vallomást. A pincérből lett kiskunhalasi pártvezető többoldalas nyilatkozatot olvasott fel, amelyben ártatlannak vallotta magát.
Csütörtökön a vádlottak közötti telefonbeszélgetések meghallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás.
MTI - MTI Fotó: Ujvári Sándor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...