Újra népszerű a babakötvény, egyre több szülő él vele
2014. július 22. kedd 07:32

Idén az újszülöttek több mint kétötödének nyitottak ilyen megtakarítást a szülők, ez kiemelkedően jó arány tavalyhoz képest - számol be a Világgazdaság.
Az idén az első félévben 45 686 gyerek került be a Magyar Államkincstár nyilvántartásába, közülük több mint 19 ezernek nyitottak Start-számlát - olvasható a Világgazdaság keddi számában. A kincstári számlán tartott megtakarítások összege az első félévben megközelítette a 3 milliárd forintot, míg a Start-számlákra több mint 922 millió forintot utaltak át a szülők.
Az, hogy az idén az újszülött gyerekek több mint kétötödének nyitottak ilyen számlát a szülők, kiemelkedően magasnak számít tavalyhoz képest. 2013-ban ugyanis az első félévben 44 ezer gyerekből mindössze 4780-nak lett Start-számlája, holott a korábbi években ezek a számlák népszerűek voltak, 2012-ben például az első félévben nyilvántartásba került csaknem 45 ezer baba közül 25 ezer számára kezdtek így takarékoskodni - ismerteti a gazdasági napilap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

