Tavaszi szél vizet áraszt: 33 éve énekelte Freddie Mercury - Vdeó!
2019. július 27. szombat 12:49

1986-ban ezen a napon koncertezett egy óriásit Budapesten a Queen.
Arra a bizonyos '86-os Queen koncertre még az is emlékszik, aki ott sem volt, csak hallott róla. A koncertre szánt 70 ezer (!!) darab jegy kettő nap alatt fogyott el, a környező országokból is érkeztek rajongók, ugyanis ez volt az első igazán nagy stadion koncertje a Queennek.
Öt napot töltött Budapesten a zenekar, voltak többek között a Hungaroringen, Freddie ellátogatott Szentendrére (ahol mondjuk az első bolt után elterjedt a híre, plusz elég feltűnő volt a seregnyi testőre), azonban volt a Vásárcsarnokban is, ahol csupán egy baseball sapkával álcázta magát és senki nem ismerte fel, nyugodtan tudott nézegelődni.
A koncert egészen elképesztően sikerült, valószínű aki ott volt, örökké az egyik legemlékezetesebb koncertélményeként fogja számon tartani. Az egyetlen magyarországi koncertről film is készült, Magic - Varázslat - A Queen Budapesten címmel. Ekkor még senki nem tudhatta, hogy Freddie már valószínűleg beteg volt, mint hogy az sem, hogy ez lesz a zenekar utolsó turnéja.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Fradi mai, osztrák ellenfele a...
- Dunaszekcsőn oltják a lángokat a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Várhatóan megáll a...
- Fórumra hívja a fiatal felnőtteket...
- Még közlekednek a balatoni hajók és...

