Szili és Orbán a tanyasi élet mellett
2008. november 15. szombat 14:37

Szili Katalin rámutatott, ma Magyarországon mintegy 200 ezren élnek tanyán, ám köztudott, hogy különbségek vannak tanya és tanya között. Mint mondta, vannak olyan tanyák, ahol életvitelszerűen gazdálkodást folytatnak, vannak, ahol már idős emberek élnek, vannak, akik szabadidő eltöltésére építenek ingatlant egy-egy tanyán, de élnek ott olyanok is, akik a panelszegénységből menekültek a tanyasi világba.
Számunkra ugyanolyan fontos kell hogy legyen annak az embernek az élete, aki a vidék Magyarországán él, mint annak, aki a városokban éli életét - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke - jelentette az MTI.
Hozzátette, fontosnak tartja, hogy elkészüljön egy vidéktörvény. Ma létezik egy vidékfejlesztési hálózat, ugyanakkor vannak óriási hibáink a szabályozásban, és ebben nekünk, politikusoknak is megvan a felelősségünk - jegyezte meg.
Szili Katalin közölte: a tanyák esetében nem egy "árvalányhajas, provinciális" jövőről, hanem a mindenki számára elvárt körülmények biztosításáról van szó. A házelnök a köszöntőjében kifejtette, a szombati rendezvény szerves folytatása a kisiskolák védelmében szervezett megbeszéléseknek.
Orbán Viktor egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek törvényhozását, költségvetését figyelve ma a kistelepülések tudatos felszámolásának politikáját lehet látni a Tisztelt Ház falai között. Ma Magyarországon az a divat - folytatta -, hogy rombolják, roncsolják és erőszakolják a vidéket.
Senki sem gondolhatja, hogy komoly összegeket lehet megspórolni kisiskolák, posták bezárásán vagy orvosi rendelők felszámolásán - emelte ki a Fidesz elnöke. Szerinte e lépések mögött egy elhibázott életszemlélet áll, amely azt gondolja, a modern, XXI. századi Európa csak városi életformában fogalmazható meg.
Mint mondta, Magyarországon nem két embertípusról van szó, hanem két őstípusról: a városias és a falusi-tanyasi életformáról. Mind a kettőre szükségünk van, szembeállítani őket pedig nagy hiba - fűzte hozzá.
Orbán Viktor kifejtette: a kistelepülések, a tanyák, a családi gazdaságok Nyugat-Európában nem elmaradottságot jelentenek, hanem irigylésre méltó életformát. Magyarországnak is meg kell becsülnie mindezeket - mondta.
Az MTI szerint Fidesz elnöke köszöntőjében szólt a gazdasági válságról is. Mint mondta, nehéz idők előtt áll Magyarország. "Nem a pénzügyi világválság gázolt el bennünket, hanem a mögöttünk hagyott néhány év rossz politikája" - vélekedett, hozzáfűzve, úgy látja, a baj igazi gyökere a bizalom hiányában van, ezért először ezt kell helyreállítani.
A konferencia vezetője, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a parlament több mint százéves történetében először kap lehetőséget egy ilyen konferencia.
A megbeszélésen, amelyen felszólal több országgyűlési képviselő, polgármester és szakember is, kiosztották azt a határozattervezetet, amely a tanyák védelméről szól. Elfogadása esetén az Országgyűlés a többi között felkéri a kormányt, hogy 2009. június 30-ig készítsen átfogó jelentést a hazai tanyák helyzetéről.
MTI - MTI Fotó: Földi Imre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...