Szanyi balra tolná a Bajnai-programot
2009. április 02. csütörtök 14:07
Közlése szerint a szocialista frakcióban formálódik egy "sokkal inkább baloldali alternatíva". Ezek fognak ütközni a csütörtöki délutáni frakcióülésen, ahol részt vesz Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt - tette hozzá.
Minden azon múlik, mennyire lesz rugalmas Bajnai és a frakció - jegyezte meg Szanyi Tibor, aki szerint a szocialista honatyákban lesz kompromisszumkészség. A politikus szerint az IMF-mentőöv birtokában rengeteg eszköz van a takarékosságra és bevételek fokozására.
Ugyanakkor Szanyi Tibor arra is felhívta a figyelmet: az IMF-hitel mögött nyugat-európai országok állnak és az nem tartható, hogy olyan szociális rendszert működtet az ország, amilyen azokban az országokban sincs, ahonnan a működtetéséhez szükséges hitel érkezik. Ezt a szociális rendszert saját erőből lehet csak finanszírozni.
A politikus szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személye egy kompromisszum, ami technikai megoldást jelenthet a jelenlegi helyzetben, de ha nem tudja elfedni a politikai feszültségeket, akkor újra keresni kell a politikai megoldást.
Ugyanakkor Szanyi Tibor bízik abban, hogy a frakció meg tudja győzni a miniszterelnök-jelöltet, megtalálják a kompromisszumot, és sikerül megegyezniük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Tűz ütött ki este egy pécsi...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Hétágra süt majd a nap, strandidő...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...