Sukoró-ügy: nincs bizonyíték, nem nyomoznak Gyurcsány ellen
2012. július 20. péntek 10:32
Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben. Öt ember ellen ugyanakkor vádat emeltek.
Keresztes Imre főügyész pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja Gyurcsány Ferenc vonatkozásában fennállt, ugyanakkor "nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a cseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem".
A közlemény szerint ezzel egyidejűleg a főügyészség vádat emelt Tátrai Miklós, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, Császy Zsolt, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja, valamint F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...

