Pride: az ellentüntető helyett már a „biztonsági őrök” a vádlottak
2014. július 08. kedd 17:23

Felmentette a bíróság azt az ellentüntetőt, aki a szombati Budapest Pride felvonuláson felmászott az egyik kamionra - írta az mno.hu kedden.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn közölte, hogy a férfit még a helyszínről előállították, őrizetbe vették, és rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene. A rendőrség kezdeményezte férfi bíróság elé állítását.
Az mno.hu azt írta: a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban úgy döntött, hogy a férfi nem követett el szabálysértést, mivel nem figyelmeztették előzetesen, nem mászhat fel a járműre.
A portál információja szerint a férfit a tárgyalás után a VIII. kerületi kapitányságra vitték, ahol sértett tanúként hallgatják ki a három biztonsági őr ügyében.
Ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás, miután a helyszínen készített felvételek szerint brutálisan bántalmazták az ellentüntetőt - írta az mno.hu, hozzátéve: úgy tudják, egyik biztonsági őrnek sem volt képesítése.
MTI – Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Egymás után lobbantak fel a...

