Pintér: felére csökkent a közterületi bűnözés
2017. június 24. szombat 15:51

Az elmúlt hét évben felére csökkent a közterületi bűnözés Magyarországon a polgárőrség és a rendőrség hatékony együttműködésének eredményeként - jelentette ki Pintér Sándor (képünkön) belügyminiszter a 23. Országos polgárőrnap és 6. Országos lovas polgárőr szemle megnyitóján szombaton Nyíregyházán.
Hangsúlyozta, a polgárőrök szabadidejüket áldozzák fel a települések biztonságáért, egyebek közt vigyáznak a gyermekekre és részt vesznek a határvédelemben.
A belügyminiszter hozzátette: a polgárőrök munkájukhoz többféle támogatást kapnak. Az idei és a jövő évi költségvetésben a kormány több mint 1 milliárd forintot biztosít az Országos Polgárőr Szövetségnek, ami ötszöröse a 2010-es összegnek. A támogatásból különböző eszközöket, egyebek mellett láthatósági mellényeket, járműveket vásárolhatnak. Ezen kívül a Belügyminisztérium előterjesztésében több olyan törvénymódosítást szavazott meg a parlament, amely a polgárőrök tevékenységét támogatja.
A nyíregyházi rendezvényen 150 új tag csatlakozott fogadalomtételével a polgárőrséghez.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta: jelenleg több mint kétezer Polgárőr Egyesület van az országban 61 ezer taggal. A létszám évről-évre egyre nagyobb számban bővül, csak tavaly ötezren csatlakoztak az egyesületekhez, kampány és toborzás nélkül.
A megnyitón Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy országszerte 183 településen 9900 lovas polgárőr teljesít szolgálatot, akiknek gyakorlati képzését is folyamatosan fejlesztik.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott beszédében megköszönte a civil közösségnek, hogy önkéntesen vigyázzák a települések biztonságát, és az illegális migráció idején részt vesznek a magyar határok védelmében.
A miniszterelnöki megbízott Orbán Viktor üzenetét is átadta a jelenlévőknek. "Magyarország azért is erős és büszke európai ország, mert vannak polgárai, akik akár szabadidejük terhére is keresik azt, miként szolgálhatnának jobban hazájuknak és otthonuknak. Önök számtalan alkalommal bizonyították, hogy a magyar társadalom, a rendőrség, a honvédség és a kormány számíthat a polgárőrökre"- idézte a kormányfőt a megbízott.
A rendezvényen kitüntetéseket és jutalmakat is átadtak a kiemelkedő tevékenységet nyújtó ingyenes szolgálatot teljesítőknek, a lovas polgárőrök pedig látványos bemutatót tartottak.
A nyíregyházi polgárőr napon több mint ötezren vettek részt az ország számos területéről.
MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...