Orbán perelne a Kövért és Demetert ért vádak miatt
2008. szeptember 23. kedd 20:21
A pártelnöktől azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a két fideszes politikus megfigyeléseket rendelt meg az adatgyűjtési ügyben érintett U.D. Zrt.-től.
Orbán Viktor erre azt válaszolta: "ha ez elhangzott, akkor ezért perelni kell". A Fidesz elnöke úgy vélte, ha ilyen vád megfogalmazódik, akkor ki kell vizsgálni, és a szükséges lépéseket meg kell tenni.
"Ha valaki Magyarországon ma azt állítja, hogy a Fidesz bármely politikusa törvénytelen megfigyelést rendelt meg bárkitől, akkor azt azonnal bírósági, jogi alapra kell helyezni, és általában fordítva is, ha bármikor felmerül a gyanú, hogy a titkosszolgálatok részt vettek a politikai életben, azt ki kell vizsgálni" - mondta Orbán Viktor, aki szerint ennek meg kell, hogy legyen a felelőse is.
Arra a kérdésre, tudott-e arról, hogy Kövér László és Demeter Ervin kapcsolatot tart az említett céggel, Orbán Viktor először azt mondta, nem tudott róla, de semmi kivetnivalót nem lát benne.
Ismételt kérdésre a Fidesz elnöke pontosított, mint mondta: egyszer látta együtt ebédelni Kövér Lászlót a "Horváth nevű emberrel", de "a konspiráció értékét csökkenti", hogy a mellettük lévő asztalnál "a Nyakó ült".
A pártelnök hangsúlyozta: azt látja, hogy amikor a szocialisták kormányoznak, akkor a titkosszolgálatok megjelennek, és jelenlétük megerősödik a politikában, ami megengedhetetlen. Szerinte a magyar történelem legrosszabb hagyományait eleveníti fel a titkosszolgálatok politikába keverése.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Felföldi László mutat szentmisét...