"Nincs adócsökkentési hullám Európában"

2008. november 10. hétfő 09:37

Óriási baklövés lenne a jelenlegi krízishelyzetben adócsökkentést végrehajtani, megfelelő nagyságú bevételek nélkül ugyanis elapadnának azok a pénzügyi források, amelyek segítségével kilábalhatunk a válságból - mondta a hétfői Népszavának Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista elnöke.

A politikus ezzel Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének a bejelentésére reagált, amellyel az ellenzéki képviselő a közterhek enyhítése mellett a munkahelyek megőrzésére, a kormányzat megreformálására és új fejlesztési politika kidolgozására vonatkozó intézkedéseket sürgetett arra is hivatkozva, hogy az európai kormányok sorra jelentik be adócsökkentési döntéseiket - hívta fel a figyelmet a lap.

Viszont szakemberekre hivatkozva félrevezetőnek minősítette a Fidesz azon érvelését, hogy az európai kormányok adócsökkentésekről döntenének. Ezek a szándékok ugyanis általában nem az adóterhelés csökkentésére, hanem egy bizonyos adónem vagy egy szűk kör közterheinek a mérséklésére vonatkoznak, vagy egy későbbi, 2009 utáni adómérséklésről számolnak be - írta a Népszava.

(mti)