Nem lesz konszolidáció feltételek nélkül
2011. április 27. szerda 14:57

Lázár János ellenzi az önkormányzatok feltétel nélküli teljes konszolidációját; mint a Magyar Nemzet szerdai számában közölt interjújában mondta, egyetlen eladósodott település sem számíthat arra, hogy feltételek nélkül kap pénzt az államtól.
Itt nemcsak az államnak, hanem a bankoknak is lenne szerepük, hiszen a devizahitelek árfolyamváltozásán sokat kerestek a pénzintézetek - mondta a lapnak a Fidesz frakcióvezetője hozzátéve: úgy gondolja, hogy a lakossági devizahitelek után az önkormányzati hitelek esetében is egyeztetéseket kell kezdeni a bankszövetséggel.
Lázár János szerint olyan konstrukciót kell kidolgozni, amelyben az önkormányzat is vállalja a felelősséget, illetve a bankok is megfontolják a segítségnyújtás lehetőségét.
Ahhoz, hogy az önkormányzatok "tiszta lappal" indulhassanak a kormánypárti politikus szerint a települések hatékony vagyon- és létszámgazdálkodását mindenképpen feltételül kell szabni.
Lázár János a lapnak elmondta, "meg kell fontolni azt is, hogy az állam milyen önkormányzati feladatokat tud átvenni, illetve végig kell gondolni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzati vagyon működtetésében milyen szerepe lehet az államnak az adósságrendezés fejében".
Közölte, az adósságrendezésben való részvételt nem kötelező elfogadniuk a településeknek. Az államnak egy feltételhez között ajánlatot kell tennie, s az elfogadásáról a képviselő-testület dönthet - magyarázta Lázár János.
A politikus szerint az önkormányzatok adósságállománya 800-1000 milliárd, az államé 21 ezer milliárd forint felett van. "A felelősségük rájuk eső részét vállalniuk kell, de nem lehet minden balhét elvitetni az önkormányzatokkal" - szögezte le Lázár János.
Megerősítve, amit az új alaptörvény április 18-iki elfogadása után mondott, jelezte, hogy minden magyar állampolgárhoz nyomtatott formában eljuttatják "az új alkotmány végleges verzióját".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...