"Nem csak a kormány sorsa a tét, hanem Fodoré is"
2008. szeptember 03. szerda 10:04
Elsősorban Fodor Gábor SZDSZ-elnök hitelességét ásná alá, ha a kis párt akár távolmaradással, akár átszavazással elősegíti a gyurcsányi elképzelések parlamenti elfogadását - erről az SZDSZ egyik prominense beszélt a Magyar Nemzetnek.
A meg nem nevezett forrás a lap szerdai számában közölt cikk szerint azt mondta: nem mondja azt, hogy a párton, sőt a frakción belül ne volnának olyanok, akik elzárkóznának egy ilyen húzástól.
Fodornak mélyütés volna, ha akár csak egyetlen SZDSZ-es, még ha passzívan is, de segítene a kormánynak. Ezzel szertefoszlana mindaz, amit Fodor Gábor megpróbált felépíteni a nyáron, és felülkerekedhetnének azok, akik eddig éppen a hitelességi "meccset" bukták el vele szemben.
A lap informátora hozzátette: most nem is csak a kormány sorsa a tét, hanem Fodoré is. Egy csatát már megnyertünk házon belül, a miniszterelnök cselekvési tervének elutasítását illetően végül egyhangú döntéssel tudtunk kiállni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...