MSZP-kongresszus: már négyen léptek vissza
2009. március 20. péntek 21:28
A jelölőbizottsággal eddig négyen közölték írásban, hogy visszalépnek a jelöléstől az elnökségi posztra - közölte Lendvai Ildikó (MSZP), a jelölőbizottság elnöke pénteken azt MTI-vel, hozzátéve: a korábban ismertté vált nevekhez képest az a Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő az új visszalépő, aki az ifjúsági kvóta alapján volt elnökségi tagjelölt.
MTI úgy tudja, az is előfordulhat, hogy a pártkongresszuson a küldöttek előtt mások is jelzik visszalépési szándékukat.
Az első három visszalépőről korábban Nyakó István, a párt szóvivője tájékoztatta az MTI-t.
Tüttő Kata fővárosi képviselő, Márton Roland Fejér megyei párttag és Oláh Lajos, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke visszalépéséről szólva Nyakó István akkor elmondta: a három jelölt a más tisztségeikből adódó feladatok miatt gondolta úgy, hogy visszalép a jelöltségtől.
Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán az országos elnökség kvótán kívüli négy szabad helyére több mint kétszeres a túljelentkezés, ezért a szombat esti zárt ülésen tartandó tisztújításon nagy csata várható.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...