Morvai Krisztina feljelentette a rendőrséget
2008. szeptember 23. kedd 16:17
Morvai Krisztina keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az első feljelentési pontot az indokolja, hogy a Szabadság téren többekkel együtt őt magát is éppen istentisztelet közben érte a rendőrök támadása, a második vádpontot pedig az, hogy "nemcsak a verés, hanem a minden eddiginél durvább vegyi fegyver bevetése is bántalmazásnak minősül."
A jogász beszámolt arról, hogy a könnygáz bevetése után beszélt egy toxikológussal, aki azt javasolta, hogy a gáz egészségromboló hatása miatt még azt a ruhát sem szabad viselni, ami közvetlenül érintkezett a vegyi anyaggal.
Morvai Krisztina az MTI kérdésére elmondta: a rendőrök fellépése nem volt szükséges és arányos a Szabadság téren, mert fizikai erővel le lehetett volna szerelni a támadókat ahelyett, hogy könnygázt vetnek be.
"Ha nem akarunk gyarmattá válni a saját hazánkban, akkor a magyar embernek sokkal erőteljesebb ellenállást kell mutatnia a fennálló hatalommal szemben" - jelentette ki a jogász, hozzátéve: ehhez viszont nélkülözhetetlen az emberi jogok gyakorlása. Az államnak pedig védenie és biztosítania kell a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítás szabadságát - emelte ki.
Hétfőn kelt, az MTI-hez is eljuttatott közleményében korábban már a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség Presbitériuma Elnöksége is jelezte, hogy "az egyházközséget ért alkotmányos alapjogsértések miatt" büntetőfeljelentést tesznek a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, mert a szeptember 20-ai esti istentiszteletük alatt a Hazatérés Temploma területén tartózkodókkal szemben a rendőrség fenyegetően lépett fel, s az intézkedés alatt a zárt templomi előtérbe könnygázt fújtak be.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...