Még az ágyneműcserére is figyelt az In-Kal
2011. január 15. szombat 10:55
Fazakas Géza ügyészségi szóvivő a lapot arról tájékoztatta, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával ismeretlen elkövető ellen indult meg a nyomozás, miután az érintett bíró tavaly decemberi feljelentése nyomán a Legfőbb Ügyészség csütörtökön a KNYF-et jelölte ki az eljárás lefolytatására.
Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata tavaly szeptemberben tárta fel, hogy az In-Kal Securityt 2007-ben azzal bízta meg az ITD Hungary Zrt., hogy a magyar és a külföldi cégnyilvántartásokban szereplő adatok alapján gyűjtsön információkat az állami céggel munkaügyi perben álló B. Zsolt vagyoni helyzetéről.
Az In-Kal azonban nemcsak a cégadatbázisból dolgozott, hiszen jelentésükben még a heti kétszeri ágyneműcsere tényét is rögzítették, és feltérképezték a célszemély baráti és üzleti kapcsolatrendszerét is. Továbbá megfigyelés alá vonták a férfi feleségét, a Pesti Központi Bíróság gazdasági ügyekkel foglalkozó bírónőjét, V. A.-at is - ismerteti a Magyar Nemzet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

