Már kereken egymillió horgász van Magyarországon
2024. október 20. vasárnap 12:30

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) vasárnap a csakapeca.hu oldalon.
Tájékoztatásuk szerint az egymilliomodik regisztráció tulajdonosa egy 10 éves, Győr-Moson-Sopron vármegyei gyermek, ami azt jelzi, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb ez a szabadidős tevékenység.
Ez az eredmény a horgászok közössége számára óriási mérföldkő és elismerése a kormányzat aktív támogatásának, hiszen a horgászatot népszerűsítő programok sikerességének is köszönhető - írták.
Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a közlemény szerint elmondta: a horgászat már nem csupán egy hobbi, hanem egy jelentős közösségépítő erő is, amely összeköti a természetet kedvelő embereket.
A MOHOSZ célja, hogy folyamatosan biztosítsák a megfelelő körülményeket a horgászok számára, legyen szó haltelepítésekről, versenyek szervezéséről vagy a fenntartható horgászat támogatásáról. A MOHOSZ már 38 közfeladat ellátására kapott felhatalmazást és a megkapott támogatási és szabályozási lehetőségeivel egységes elvek szerint, átlátható módon segíti a horgászszervezeteket
- tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...